Weihnachten

Szokásos. Süti, ajándék, veszekedés.
Aztán elő az arabot. Az elmúlt hónapokban pihentetett káromkodás-gyűjteményem ismét előkerült. Azt hiszem, kedvenc tanszékvezetőm még sokáig fog élni.
Viccet félretéve, egy-két tárgyhoz nincs semmim. Így ölig cikkancs lesz vizsgázni. Akinek van valamije, küldhet! Köszi!

Zuhause

Ez egy itthoni bejegyzés lesz. Meg a következő egy-kettő is, azt hiszem.
--------------------------
Pénteken sok-sok cuccal megrakodva - elvégre minden valamire való Jézuska visz ajándékot - indultam haza. Kicsit elszámoltam magam: 1. 14:10-kor indultam el a koliból, a vonat meg 14:36-kor a Südbahnhofról. 2. Kis naiv Jézuska azt hitte, nem lesznek sokan. Csak ugye szünet lesz... Mondanom se kell, csurig volt a deutschkreuz-i vonat. Sebaj. Sopronban kaptam jegyet, el is értem négykor a szombathelyi vonatot. Ami 16:25-kor el is indult. Aztán Acsádtól vonatpótló busz. Végeredmény: 120 km 190 perc alatt.

Szombat-vasárnap semmi különös, itthon tettem-vettem, illetve tespedtem. Hétfőn akkor is Bp! Ha sztrájk van, ha nem. Utálok korán kelni. Hétfőn ötkor keltem.
Reggel telekocsival felmentem Pestre. Be az egyetemre. Kellene az indexem. TO meg kilenckor nyit. Félt tíz fele arra somfordálok. Főgler. Mondom neki, hogy kéne az indexem. ő aztán nem tudja odaadni. Ok. Átmegyek a másikba. Nincs ott senki. Nyitvatartás: 11-14h. Ok. Akkor EK, találkozom Ildivel, kapok jegyzetet. Na, ott volt Kriszti is, meg Gábor is, így el is beszélgettünk egy jó fél órát. Vissza az egyetemre. Minden nem létező bátorságom összeszedve a tanszék felé kanyarodom. Összefutottam Évivel, aztán Hajnal. Meglát: Jaj, de jó, hogy itt van, bejön? Hááát, kéne... Lecuccolok, ügyeletes titkárnő, mint mindig, mintha szeptember óta nem is telt volna el három hónap. Fatimától is megkaptam a kupacot. Aztán tényleg bátorsááág! Be az oroszlánbarlangba. Nagyjából három másodperc alatt kiderült, hogy nem kellett volna ennyire félnem... megtudtam mindent, kaptam tananyagot, tételsort, és nem is szedték le a fejem. Renivel is találkoztam, aztán jött még egy kör, Rasidnál. Éppen "elbeszélgetett" a másodévesekkel, mikor odaálltam elé, hogy izé, itt vagyok, és szeretnék jegyet, miből kell vizsgázni? Mosoly, persze, gyere csak. Megkaptam mindent, amit vettek eddig. Zsír. Vissza Hajnalhoz. Nyomtassunk színes logós levelet, levélpapírra. Nos, ez töltötte ki kb. fél tizenkettőtől fél kettőig az időmet. De sikerült! Elvittem Hajnalnak Halm előadásának vázlatát, meg egy muszlim historiográfiás könyvet. Tök örült neki, annyira, hogy a vizsgaanyagot meg se kaptam... Sebaj, majd januárban. Közte futottam még egy kört, hogy index. Persze nincs ott senki. Megyek vissza Főglerhez, hogy nincs ott senki. Válasz: Persze, szabadságon vannak. (EZT NEM TUDTAD VOLNA REGGEL MONDANI?!). Jó. Nem tudna esetleg bemenni érte? Válasz: NEEEM! (BAROM!). Vissza a B-be. Miután Lizától megtudtam, hogy még a társalgás sincs veszve, elköszöntem Hajnaltól, és elindultam a Délibe. Hogy én vonattal hazamegyek. (Ugyebár, hétfőn sztrájk volt.) 14.25-kor értem ki. (Előző vonat 14:22.) Bevillanok a jegypénztárba, megtudom, hogy megy Győrbe vonat, 15:22-kor, 17:25-re van bent, és még jegyet is vettem. Akkor már csak egy órát kell eltölteni a Déliben. Sehol senki. Galambokat etetek, vécés nénivel társalgok, MÁV-információs nővel beszélgetek, sétálok. Elered az eső. Végül 15:15-kor kiderül, melyik lesz a győri vonat. 37-kor el is indulunk. Csurig a vonat, de Tatabányától már egész szellős. Ja, Flirt, személy. 17:20-kor leszállok Győrben. Gabi feljött értem, úgyhogy innen kocsival haza. Háromnegyed nyolcra itthon is voltunk. És rájöttem, mi hiányzott az elmúlt három hónapban: kedvenc tanszékem. Néha komoly küzdelmet vívtam az arcizmaimmal, hogy legyűrjem a mosolygási kényszerem. Főleg dél és kettő között. :)

Kedden moziban voltunk Dincsivel, az új Keanu-filmen. 10:45-kor kezdődött, mi akkor vettük a jegyet. Bemásztunk a szalag alatt, be a terembe. Rajtunk kívül csak egy pasi volt, két-három sorral lejjebb. Mint gimiben, mikor HP2-t néztünk februárban, hétköznap délután. Nosztalgia... Visszatérve: Nagggyon jóóóó film! Megint öltönyös. És azok a szemek! :) Plazából haza, Dincsi el, én fénymásolni.

Tegnap meg Jézuska, meg ma is, és holnap is. Telibe találtam, hogy a Húrin gyermekeit kapom! :) Meg még két könyvet (amit magamnak vettem Bécsben), és két pulcsit (amit szombaton vettünk), meg pár apróságot.

Gäste von Hause

Szerdán végre kijött Dincsi anyukástól vásározni.
A Matzleinsdorfer Platznál szálltak le, kimentem eléjük, csakhogy ott nem volt WL-es jegyautomata. Így a Margareten-Gürtelen elsétáltunk a Südtiroler Platzra - mire odaértük, alaposan átfagytunk, mert a Gürtelen erős szél fújt. Na, jegyvásárlás, aztán U1, Stephansplatz. Megnéztük a dómot kívülről, sétáltunk egy keveset a Grabenen, voltunk a lovagrendi templomban, könyvesboltban - ahol gazdagabb lettem egy Ausztria történetével. Benéztünk egy H&M-be, majd elsétáltunk az Anker-órához. Onnan busszal az egyetemre, kicsit körbenéztünk, majd összefutva Katival átmentünk a Naturhistorisches Museumba. Kati segítségével szereztünk Dincsnek is diákjegyet, aztán irány a múzeum. Megnéztük a zoológiai gyűjteményt, Bambistól, egerestől, pitonostól. Aztán felkerekedtünk megkeresni a willendorfi Vénuszt, amiből három is volt! Majd az ősemberes kiállításnak volt interaktív része is, barlangokkal. barlangrajzokkal, meg sátorral, szőrmeruhával. Ezek után még bekukkantottunk a dinókhoz is, hogy teljes legyen az állatvilág. Mivel ekkorra már fél kettő volt, úgy döntöttünk, megnézzük a múzeum előtti vásárt. Teáztunk egyet, aztán behuppantunk a Schwarzenbergplatzra a McDonaldsba valami meleget csipegetni. Innen átsétáltunk a Karlsplatzra, ahonnan kimetróztunk Schönbrunnba. Igen ám, csakhogy eleredt az eső, így Schönbrunn ennyi volt, irány vissza a metróhoz, ott legalább nem esik. Dincs felvetésére kimentünk VIC-be, addig is legalább megszáradtunk a metrókon. Dincsi anyukájának nagyon tetszett, főleg, hogy ha már ott voltunk, megnéztük az új templomot is, ami inkább kápolna, méreteit tekintve, de mivel egy modern műanyag kocka, ki-ki döntsön maga, minek titulálja. Innen már Erdbergre mentünk csak, ahonnan a busz indult haza. Alaposan letrappoltuk a lábunkat, szóval jól jót nekik az a két óra buszozás, azt hiszem. Legalábbis, mire hazaértem, nem volt más vágyam, mint vízszintesbe helyezni a lábaimat. És megszáradni.
KÉPEK ITT.
-------------------------
A VDSZSZ meg elmehet Hawaiira, nagyon kedvesek, nemcsak mi nem tudunk közlekedni, de a szerb, ukrán és román diákok, vendégmunkások se tudnak hazamenni... Szegény Luana meg a barátnője totál kétségbe voltak esve tegnap, mikor kiderült, hogy az egyik vonathoz csak két buszt küldtek, pedig legalább kétszáz utas volt... Végül mindkettőjüket elviszi valaki, de azért ez akkor is kib*szás, már elnézést a szóért. Mg Peti is úgy indul neki holnap Pestnek, csomagokkal, hogy fogalma sincs, hogy jut el Ceglédre. Ezek után én áldom a gólyát, hogy Nyugat-Magyarországon tett le, mert különösebb gond nélkül haza tudok menni, csak Acsádtól van vonatpótló busz, addig sima ügy. Ich liebe ROeE! De hogy az indexem hogy veszem fel Pesten, azt nem tudom. Majd elküldök érte egy sztrájkoló vasutast.

Notes

Jujj, azt nem is írtam, múlt héten, hogy itt volt Heinz Halm, és tartott előadást az aszaszinokról! Tök jó volt, szépen beszélt, értettem is, meg mutatott egy rakás képet, várakról, meg kódexképeket, térképeket. kora ellenére remekül adott elő, nem volt unalmas, pedig felolvasott, de látszott, tudja anélkül is, hogy miről beszél. Lehet, becsatlakozom Hajnal tanár úr mellé a Halm rajongói klubba... :)
------------------------------
Az is lemaradt, hogy megvan a HP5 puhakötésben! Lejártam érte a lábam, és fél Bécset. De megvan, és csak 13 euró volt. Frohe Weihnachten für mich!
------------------------------
MI AZ, HOGY VASUTASSZTRÁJK VAN?! MEG MALÉV?! MEG CSÜTÖRTÖKÖN BKV?! Át kellene mennem Pestre, de így nem tudok!!! Még jó, hogy a GySEV nem sztrájkol, így legalább haza haza tudok menni. De Bp-re nem, és ez elég nagy baj. Ráadásul innen mehetnék Railjet-tel! Arghhhhh.... (A kép a Westbahnhofon készült még október 3-án, amikor tesztelték az új szerelvényeket Ausztriában.)
-----------------------------
Szerdán jön Dincs anyukástól. Megyünk vásározni. Képek majd érkeznek.

Komm mit mir nach Varasdin!...

19:00 Volksoper, Galerie rechts, Stehplatz. Két lökött magyar csaj, egy műkedvelő osztrák, teremőr, csóró távol-keleti diák, nyugdíjas bácsi. Ez volt a mi oldalunkon. A színpadon meg a Marica grófnő.
Fergetegesen jó darab, ajánlom mindenkinek! Három felvonásos, az első után van a szünet. Kell is, mert már fájt az arcom a nevetéstől, amit Zsupán okozott. A főszereplők közül három magyar volt (Zsupán, Liza meg az öreg), de erre csak a szünetben jöttünk rá, mikor megnéztük a plakátot. De így már érthető volt a Spiel, cigány, spiel! Merthogy a többiek Spiel, Cigainer, spiel!-t énekeltek. Ennek örömére a második felvonásban az ifjak olyan táncot vágtak le, hogy ihajj! A Komm mit mir nach Varasdin kb. háromszor volt, utoljára magyarul - eredmény: tapsvihar. Pedig nem volt sok néző, mert ez rendes előadás volt, nem zártkörű, mint amiket eddig néztünk. Bár az se volt rossz, mikor az öreg meg Zsupán megtáncoltatták a grófnőt... A harmadik felvonás volt a csúcs, mikor jött az öreg grófnő a titkárával, vagy mijével, és az öregnek mindenhez volt egy-két szava. Na, azokat a poénokat még mi is értettük. Fájt is rendesen a hasunk a nevetéstől.
Kedvenc párbeszédem (második felvonás eleje, ha jól emlékszem):
Zsupán: Csárdás!
Liza: Puszta!
Zsupán: Hagymásrostélyos!!!
KO... majd tanuljunk magyarul felkiáltással eltáncolják a Szép város Kolozsvárt... Ja, mindezt angol felirattal. Mazsoláztam onnan párat: gulash soup, Mulatshak, Czardas, Pusta, etc.

UNO-City

Ma az ENSZ-városban voltam.

Úgy volt, hogy az e-mail érkezése után (nov. eleje) két nappal már nem volt hely. Nekem még mázlim volt, a többieknek már nem. Odamentem Kaisermühlenhez negyed háromra, sehol senki. Fél körülre összeverődtünk négyen, ebből hárman magyarok voltunk (Kitti és Dóri is jöttek), majd befutott Peti, bár ő nem jelentkezett fel. Jó, kövessük a fiúkat, akik szintén feltűntek, és ketten voltak. Kiderült, hogy az állomás másik oldalán várt minket a csaj, így már összesen nyolcan voltunk. Elindultunk az épület felé, ahol morcona őrök közölték, hogy kint kell várni, mert a biztonsági ellenőrzés lassan halad, és nincs bent elég hely egy csoportnak. Szóval megvártuk, míg két nagyobb csoport elmegy, majd jött az idegenvezetőnk, aki miután felmérte jégkockává fagyott állapotunkat, igyekezett mielőbb bejuttatni minket. Míg erre vártunk, megkérdezte, honnan jöttünk. A csaj már felmérte, hogy ez egy német-magyar csoport, így a srác csak azt kérdezte, ki magyar. Négyen jelentkeztünk, mire közölte, hogy ma volt itt a nagykövet asszony is. Minő véletlen. Az ellenőrzés, mint a Parlamentben, csak itt még az övet is le kellet venni... Na, bent voltunk, kabátunkon az azonosítószámmal, a szökőkútnál. Jupííí! A központi épületben megálltunk a zászlók alatt, a srác mesélt az ENSZ-ről, majd felmentünk lifttel a hetedikre (mindez nem tartott tovább 6 mp-nél), ahol egy konferenciaterembe becsücssenve mesélt az ülésekről, hogy mik az ENSZ hivatalos nyelvei, és hogy ha kell, még plusz három-négy tolmács beülhet, majd az ülésrendről: az asztalnál azok, akik azt hiszik, hogy mindent tudnak, mögöttük a fotelekben azok, akik mindent tudnak. :))) Majd az itt működő szervezetekről: atomfegyverek, terrorizmus, szervezett bűnözés, drogügyletek, meg hasonlók. Kiderült, hogy 200 atomfizikust foglalkoztat az intézet, és hogy a laborok a jobb szárny alatt, de legtöbbjük Bécstől délre, egy kis településen található. Lent megnéztük még a palota makettjét, és megtudtuk, miért ilyen furcsa az alakja: hogy minden irodának legyen ablaka. kedvesek, nem? Meg, hogy azért barna-narancs a színösszeállítás, mert a hetvenes években azt tartották szépnek. Továbbá, hogy a terület, bár hivatalosan külföld (útlevéllel lehet bemenni), az osztrák állam tulajdonában van az épület, és évi 7 cent jelképes bérleti díjat fizetnek érte. Visszatérve a fogadócsarnokba (ahol amúgy simán elfér akár két csoport is...), kaptunk egy mappát néhány ENSZ-es szervezetről, meg nem t'om, még nem néztem. Szóval nagyon-nagyon tetszett, de nem hiszem, hogy itt fogok dolgozni, legalábbis nem a következő 15 évben, mert elég kemény nyelvi feltételek vannak:
Az ENSZ hivatalos nyelvei közül legalább hármat kell beszélni. Ezek: arab, angol, francia, kínai, orosz, spanyol. Mivel ebben sem a német, sem a magyar nincs benne, elvárás a nem ezen nyelvek valamelyikét anyanyelvként bírókkal szemben, hogy valamely feni nyelveket beszélő országban éljenek legalább 10 évet... Tehát az itteni álláskeresés olyan 15-20 évre elnapolva.

Nikolaustag

Rég írtam. Sok érdekes nem történt, voltam a Wien Museumban, ingyé'.
Szóval Mikulás-napon felkerekedtünk Stájerországba, hogy meglátogassunk egy tökmagolaj sajtoló üzemet, a Zotter csokigyárat, Riegersburgot és egy Heurigert. Ebben a sorrendben. Busszal mentünk, ami addig nem is volt baj, míg autópályán haladtunk, de aztán... hát, ugye Ausztria hegyes ország, az utak meg kanyargósak. Szóval a gyomrom nem lelkesedett a buszozásért, de hát mit volt mit tenni. Első megálló Fehring, üzem a Rába-parton. Kedves tulaj, stájer nyelvjárásban elmesélte, hogy készül a tökmagolaj, meg hogy működik az üzem. Aztán kóstoló: eperjoghurtos, wasabis, fehércsokis, chilis, vaniliás, kávés, fahéjas, natúr, sós, stb. tökmagok, meg friss kenyérrel tökmagolaj.
Ezután csokigyár Riegersburg mellett. Néztünk egy filmet a kakaóültetvényekről, aztán beszabadultunk a gyárba. Volt ott a kakaóbabtól a fehércsokiig minden. Kaptunk egy kanalat meg egy Guide-ot angolul vagy németül, hogy mindig tudjuk, mit látunk. Az üzem után jött a 100% fehértől a 100% étcsokiig való kóstolás, először szilárd, majd folyékony halmazállapotban. Innen egy külső lépcsőn át a csomagolórészlegbe jutottunk, ahol illat- és csokiminták (országok szerinti bontásban, illetve a végén különlegességekkel, mint szójás, zöldteás, kókuszos, eperjoghurtos). Aztán egy szinttel feljebb megpihentünk némi Trinkschokolade mellett. Azaz: a teremben drótra függesztve hármasával egy kocsiban utaznak a csokik. A nénitől kapsz egy pohár habos, forró tejet, egy keverőkanállal, és indulhat a vadászat! Az érkező csoki-szerelvényről szedd le, amelyik neked szimpi, és keverd bele a tejbe. Dann genießen! Azt hittük, ezt már nem lehet fokozni. Tévedtünk. A következő teremben mindenféle bogyók voltak mindenféle bevonóval. Ezt már nem mertem végigkóstolni. Majd jött a bolt, előtte azonban még egy kóstoló. Futószalagon az üzemben gyártott összes csoki... mire kiértem, átkoztam a csoki feltalálóját. A boltban bevásároltam, pár kevésbé veszélyesnek tűnő darabot, aztán végre LEVEGŐŐŐ! Innen Riegersburgba mentünk, ahol némi kavarodás után leltünk egy parkolót, és usgyi fel a várba. Ami ugye egy vulkáni kúp tetején van. Ja, és egész nap hol esett, hol nem. A többit el tudjátok képzelni, ugye? Szóval hős magyarok (és mások) meghódították a gaz hegyet, ám a kastély kifogott rajtuk. Megint. Ugyanis nem volt nyitva. Kissé dühösen indultunk hát vissza - bár a kilátásért megérte szerintem felküzdeni magunkat. A Nap is így gondolhatta, mert kisütött pár percre. Mire visszaértünk a buszhoz, már esett rendesen, indultunk is. Vissza a csokigyárba, tudniillik páran ott maradtak.... Mikor mindenki megvolt, egy Heurigerbe mentünk, ahol mindenki megkapta az előre megrendelt kajáját - Kati egy salátatálat, én egy hússalátát - és egy üveg fehérbort, almalét és ásványvizet. Kellemesen megvacsiztunk, és hat körül visszaindultunk Bécsbe. A buszon előkerült pár üveg bor (asszem olyan tíz-tizenkettő), szóval egész vidám hangulatban értünk a város határába. Mellettünk egy svájci lány és egy olasz srác ült, utóbbi azt hiszem, szájmenésben szenvedett, oda-vissza folyton beszélt. Előttünk-mögöttünk meg négy német, akik felettébb jól szórakoztak azon, hogy az olasz srác hogy próbál németül beszélni. A Városházánál szálltunk le, aki akart, még mehetett Grinzingbe heurigerezni, a grazi ESN-esekkel. hát mi nem, csak egy puha ágyikót...

Buli, múzeum, miegyéb

El kellett jönnöm otthonról, hogy önszántamból elmenjek egy diszkóba. Sebaj, most már nem kell majd szégyellnem magam leendő gyerekeim előtt, hogy én nem vagyok bulizós típus- inkább csendes-beülős, borozgatós. Na, de visszatérve a diszkóra, nem apróztuk el a dolgot, Bécs egyik legnagyobb szórakozóhelyére, a Prater Dome-ba mentünk néhány másik erasmusos diákkal. A hely nem csekély méretekkel rendelkezik, két szintes, és legalább 6 terem van, különböző stílusokkal, hogy tutira ne unatkozzon senki. A bejáratnál kapsz egy kártyát, amit az automatába kell betenni, vagy a pultosnak kell odaadni, mikor rendelsz, ezen rögzítve a fogyasztást, amit a kijáratnál fizetsz. Ja, és fényképes, nehogy csalni lehessen. Az éjszakai buszok sem olyan gázak, mint gondoltam, bár mi Luanával olyan negyed kettő körül buszoztunk, míg Peti szerint, aki ezt négy magasságában tette, ez nem egészen így van. Szóval jó volt, csak kár, hogy másnap órára kellett menni...
Pénteken bevonszoltam magam a magyar szakos könyvtárba, ahol nagy megkönnyebbülésemre magyar volt a könyvtáros, így megszereztem a Romsics-könyvet és a szöveggyűjteményt is, ráadásul kölcsönözhető formában! Happiness. Aztán ha már így alakult, hogy nyertem egy órát a Kalter Krieg-ig, elmentem a McDonaldsba, hogy ott leülök, mert meleg is van, meg kávé is. Hát, se hely nem volt, se kávé. Szóval vettem egy pitét meg az aluljáróban egy kávét (ami messze jobb, mint a gyorséttermi, pedig ugyan annyiba kerül), és az egyetemen leültem egy padra ezeket elfogyasztani, mindezt megtoldva egy Österreich-hel. Óra a szokásos, aztán haza, és doin' nothing. Szombaton háziírás, és főzőcske.
Vasárnap délelőtt semmittevés, aztán fél kettőkor találkoztam Wiwivel, elmentünk kajálni egy önkiszolgáló étterembe, ahol tányérmérettől függően fizetsz, nem a rajta lévő kaja után. Alig bírtam legyűrni egy közepes méretű tál salátát, a currys kukuricasaláta pedig végképp kifogott rajtam. Meg a grapefruit-turmix is majdnem, de azt hősiesen leküzdöttem, "Fő az egészség!" felkiáltással. Aztán egy kávé a kedvenc gyorsétteremláncunkban, ahova éppen kb. a kávénk felénél tódult be egy busznyi magyar diák... ebből leszűrtük a következtetést, hogy bezony advent van. Innen visszamentünk a Karlsplatzra, a Wien Múzeumba, ami vasárnap ingyenes. Három szinten Bécs történelme... nem volt rossz, főleg az első szint, a római-középkori. Aztán jött a török kor, a harmadikon pedig kegyetlen sok festmény. Fél hatig el is nézelődtünk itt, majd sétáltunk egyet a Grabenen, megnéztük a Freyung Passege-t (Wiwi még nem járt ott), a vásárt a Freyungon, majd az Am Hof-on, ahol többször is elakadtunk hangos ú-zások és ó-zások közepette. Történetesen ezen a vásáron (mert ugye mondanom se kell, mind más és más) sok-sok régi dolgot lehet kapni, pl. olyan karácsonyfadíszt, amit otthon szerintem már legalább negyven éve nem árulnak, na meg a játékpult... volt kaleidoszkóp, kisvasút, lendkerekes kisautó, zenegép, meg még sok minden. A másik játékospultnál meg fa játékokat árultak. Na, itt már nem bírtuk megállni, és vettünk közösen egy marokkót. Jó lesz szerdán, ha unalmas az óra. :) Eddigre már elég hűvös lett, úgyhogy a Grabenen visszasétálva a metróig ki-ki ment haza.

Hétköznapok kicsit másként

Szerdán kicsit sűrű napom volt, reggel Wiwivel előadásra mentünk, onnan könyvtárba, majd kávéztunk egyet. Aztán egykor találkoztam Hannah-val és Alex-szel, akikkel együtt jártam nyári egyetemre tavaly, és elmentünk közösen ebédelni a menzára, ahol kukoricakrémlevest ettem és tonhalas makarónit, salátával. Beszélgettünk egy jót, aztán elköszöntünk, mert a lányoknak dolguk volt. Ezután ötkor Ernővel találkoztam, csak hogy egy magyar se maradjon ki a napból, akivel kimentünk Schönbrunnba megnézni az ottani vásárt, és forralt borozni. Este meg itthon vacogtam, pedig nincs is hideg annyira.
Ma elaludtam, 10-kor ébredtem fel, az órám meg 10:15-kor kezdődött... de 27-re beértem! Sokat nem fogtam fel a történtekből, csak a némafilm (Die Freudlose Gasse) hagyott bennem mélyebb nyomokat. Éppen átmentem a Billába kávét venni, amikor a pénztárnál belefutottam Katiba. Beült velem a könyvtárba, és elhívtam ebédelni, mert Alex-szel megbeszéltük, hogy ma is megyünk. Tehát Kati, Alex és én felkerekedtünk negyed háromkor, és elmentünk egy különleges étterembe a Lichtensteinstrassén, a Wiener Deewan-ba. Bizony, ez egy pakisztáni étterem, indiai és pakisztáni ételekkel. Különlegessége mégsem ez, hanem, hogy csak az italoknak van fix ára, az ételnek nem. Annyit eszel, amennyi tetszik, és a végén annyit fizetsz, amennyit neked megért az étel. Ettem valami csirkét, sütőtököt, krumplit, mindezeket szósszal, köretnek rizzsel, salátával. Édesség gyanánt Sosi Halwát (asszem...), ami leginkább a tejbegrízre hasonlít, de elég édes, barnás és volt benne pl. mandula. Úgy jóllaktunk, hogy jujj. Utána Alex tartott városvezetést, a Schottentor-Börse - Graben - Schwedenplatz - Taborstrasse útvonalon. Leopoldstadt volt a legérdekeseb, mert ott még nem nagyon jártam. Láttam a volt mezőgazdasági tőzsdét (most modern alkotásokat bemutató táncszínház), bordélyházból lett kerületi gimnáziumot, a kollégiumot, amelyben Hitler lakott, mikor Bécsben tanult, "barokk" piacot, krimimúzeumot, édes kis olasz éttermet, Moszkva tér-szerű metrómegállót. Alextől a Taborstrassén köszöntünk el, hogy legközelebb is Deewan, esetleg korizás.

Varázsfuvola

Der Zauberflöte.

Bezony, mint említettem volt pár bejegyzéssel korábban, hétfőn megnéztük a Varázsfuvolát. Ez is modernizált, mint a Sevilla-i borbély volt, csak az kicsit mozgalmasabbra sikerült. Ezen néha majdnem elaludtam, ami állva nem kis teljesítmény, valljuk be. Biztos némi tünde-vér is folyik az ereimben. Visszatérve az operához, megint taroltak a kissrácok, ezúttal hárman voltak, és irtó édesek. Papageno nekem nem tetszett, de a Pamino-Pamina kettős nem volt rossz. Az abszolút kedvenc viszont Sarastro. Elegáns, csodálatos hang, és egész kis kedves szöveg. Az Éj királynőjét is meg kell említeni, természetesen, de neki csak a ruhája volt jó...

Ma voltam könyvtárban, gépestől, rájöttem, hogy kell netezni. Olvasgattam egy sort, aztán ki nem találjátok. Igen, Botz. Ma éppen az átlag, módusz, medián volt a központi téma. Kaptunk meghívót a Mauthausen-konferencia megnyitójára csütörtökön. Majd keresek valakit, aki eljön velem.

Holnap elvileg tali Wiwivel, aztán könyvtárba megyek a könyvekért, amiket kikértem, aztán meg egykor Alexékkel találkozom, és elmegyünk valahova kajálni. Egyelőre ennyi van tervbe véve, aztán a többi majd kiderül.

Rövid hétvége

Összegezni kéne a múlt hetet, de sok érdekes nem történt.
Hétfő-kedd szokásos, aztán szerdán hazamentem pár meleg ruháért, mert hóvihart és mínuszokat ígértek a hétvégére, úgy estem vissza csütörtök reggel a kiselőadásomra. Túléltem, volt már jobb is. Pénteken jött Búr. És azt kell mondjam, még ez volt az egyik legjobb előadás. Este elmentünk Ernővel az Esterházy-pincébe - kellemes hely, de a pincér csaj nem volt éppen udvarias. Finom boraik vannak, mi fél liter félédes fehér mellett döntöttünk. Volt élőzene is, meg valakinek szülinapja, így a Happy Birthday-t volt alkalmunk meghallgatni hegedűn. 11 körül jöttünk el, metróval haza, aztán szunya, másnap hosszú lesz a nap.
Szombat reggelre leesett az első hó, és cudar hideg lett. Míg vártunk a buszra a TU előtt, közel jártam a megfagyáshoz, pedig csak akkor kezdett havazni. Egy bácsi megkérdezte, még mikor a találkozóhelyet kerestem, hogy nem tudom-e véletlen, hol van a TU-s könyvesbolt. Úgy nézek én ki, mint aki ide jár?! Aztán jött egy srác, akit vagy elütöttek vagy elesett, de mindenesetre elég szarul nézett ki, a nadrágja több helyen el volt szakadva, és alig húzta a bal lábát, hogy hol van a környéken gyógyszertár. Dunsztom sincs, most járok erre másodszor.
Azt nem írtam, hogy hova mentünk. Mauthausenbe. Sokszor kifejtették már, hogy nem vagyok teljesen normális, de mikor előadtam, hogy szülinapi ajándéknak kaptam ezt a "kirándulást", ráadásul én kértem, sokaknak meggyőződésük is lett beszámíthatatlanságom. :))) És hogy ezt tetézzük, még hóvihar is be volt ígérve szombatra. Kati nem jött végül; mert jött a barátnője látogatóba, így egyedül mentem. Két egyetemről alig bírtak egy busznyi diákot összeszedni.
Az autópályán rendesen fújt a szél, aztán olyan 2 óra utazás után már havazott is. Közben számoltam a magyar kamionokat és autókat. A kamionok fele volt magyar...

FIGYELEM! FOLYTATÁS CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK, SAJÁT FELELŐSSÉGRE!

Olyan két és fél óra utazás után az autópályáról letérve megérkeztünk Mauthausenbe, ami egy helyes kisváros a Duna mellett. Itt átvágva a településen, megmászott a busz egy veszélyesen meredek utat a dombra fel, majd a tetején élénk tárult a tábor. Ez volt az egyetlen pillanat, amikor én is elgondolkodtam azon, hogy minek is jöttem ide. Ráadásul nagyon hideg szél fújt, úgyhogy csipkedtük magunkat befelé. A táborból nem sok maradt, három barakk, a fal egy része, a vezetőség épülete, a mosoda, a konyha, a kórház és a krematórium.
Lehetett választani, hogy angol vagy német nyelvű vezetést kérünk-e, én az angolos csoporttal mentem. De a másikkal jobban jártam volna valószínűleg, mert a srácból szinte semmit se értettem, szegény nem nagyon artikulált. Meg izgult is rendesen, főleg az első fél órában. A tábor működését nem írom le, gondolom mindenki vágja, mit csinál az ember egy koncentrációs táborban. A foglyok közül a mázlisták a konyhában meg a mosodában dolgoztak, a kevésbé mákosak a földeken a tábor körül, de a leggázabb a kőbányában dolgozóknak volt. Meg a krematóriumban dolgozóknak, akiket kb. havonta lecseréltek, nehogy elszólják magukat, mi is folyik ottan - már bocsánat, de ezt szebben nem tudom megfogalmazni. Meg lehet nézni a zuhanyót, a barakkokat, a krematóriumot, és van egy kétszintes kiállítás is a többi táborról. Ide, Mauthausenbe elsősorban politikai foglyokat hoztak, sok szovjetet és lengyelt, meg spanyolokat. Nők csak később kerültek ide, akkor építették hozzá a 2. számú tábort, majd a 3.-t. A befejezés a szokásos, bár itt valahogy a krematórium utolsó dolgozói túlélték a szovjet bevonulást.
Elég nyomasztó hely, sötétedéskor már egy csomóan kint sétáltunk inkább fel-alá az udvaron a hidegben, minthogy visszamenjünk a kiállítóterembe. Ahonnan a krematóriumon át lehet kijönni. És ezek után még vissza a buszhoz a fogadóudvaron át, ahol a "szállítmányok" akár napokig várakozhattak, és aki túl gyenge volt ehhez, azt egyszerűen lepuffantották fentről az őrök.
Visszafelé nagyon csendes volt a busz, és olyan fél órával előbb vissza is értünk, mint terveztük. Vannak képek, ha valakit érdekel, írjon.
Ezekután ma délig aludtam. És nincs kedvem házit írni. Majd holnap, ha a könyvtárból begyűjtöttem a könyveket.

Wochenende

Csütörtök: Voltam a Parlamentben a Republikausstellung-on, ami érdekes volt, de nem túl nagy, egy kis bevezető, és egy nagy terem. Viszont vezetéssel érthető, követhető, sok interaktív dologgal, mint videók, játékok, mozgatható táblák. Szóval jó volt, 2 euróért meg főleg.
Aztán pénteken semmi különös, megint elég béna volt az előadás, de ez szerintem azért tűnt annak, mert a régi módszer alapján, felolvasta az egészet, ami manapság, főleg nyugaton, már nem éppen szalonképes megoldás. Óra után vettünk jegyet a Varázsfuvolára, este meg találkoztam Wiwivel, aki hazavitte a könyvtári könyvemet, meg dumáltunk egy jót az egyik kávézóban a Südbahnhof-on, ahol - minő meglepő - magyar volt a pincér. Ettünk Sacher-tortát. Ami, sajnos, tényleg nagyon finom. A fene se gondolta, hogy egy kis lekvár, kakaós tészta meg csokimáz együtt ilyen finom...
Szombaton nem sok mindent kezdtem magammal, de végül hirtelen felindulásból olyan fél négy körül elmentem sétálni. Elmentem a Mexikoplatzra, ahol az Assissi Szent Ferencnek szentelt, viszonylag modern templom áll. A templom maga egyszerű, nem túl csicsás, ettől nagyon szimpatikus. A belső tere nagy, de a tagolás miatt nem tűnik annak. Találtam egy nagyon tüchtig lépcsőt is. Amúgy azt hiszem, ebben a negyedben lakik a török bevándorlók zöme, legalábbis kevés más nemzetiségű embert láttam. A templomot megkerülve, a Reichsbrücké-n sétáltam egy keveset, megcsodálva az Alte Donau-t, meg a távolabbi másik hidat, a Donauinsel déli oldalát és a Neue Donau-t, mely tényleg kék. Aztán visszametróztam a Donauinselről a Vorgartenstrassé-ig, ahol buszra szálltam, és a Handelskai nevű megállóig mentem, ahol egy helyes kis piac volt, és káromkodtam egy cifrát, mikor megláttam, hogy ott a paradicsom kilója csak egy euró, és szebb is, mint amit a Hoferben vettem... Itt még kószáltam egy sort a Dunaparton, majd hazamentem.
Vasárnap kirándultunk egyet négyesben (Kati, Luana, Peti meg én): a lainzi vadasparkba mentünk el, és megnéztük a Hermesvillát is. A villa szép volt, a kiállítás ingyenes, és meleg is volt bent, szóval idilli. Bár a tetőtérben a huszadik századi divat kiállítás... az gáz volt. Képek ITT. Viszont nagyon hűvös szél fújt, szóval mire Katitól hazaértem, beiktatva Wiwit Meidlingben, alaposan tüszögtem. Remélem nem fáztam meg.

Kor

18-as karika, csúnya szavak következnek, ha zavar, ne olvasd!
Bakker, azt a jó cudar életbe, baszki, ezt nem hiszem el!
18-as karika vége.
Kiakadásom tárgya az életkorom. Saját meglátásom szerint csúnyán vénülök, az utóbbi négy év fel se tűnt... és még véletlenül se akar benőni a fejem lágya, éppen ellenkezőleg, ennyi marhaságot régen csináltam már, mint mostanában. Elég, ha a kettővel ezelőtti bejegyzést vesszük.
És hónak még nyoma sincs :(

Apart from HP

Nem lett izomlázam a túrától. Nem értem.
Hétfőn Späte Neuzeit-en megint nem sokat értettem, de valahogy nem izgat, pedig kéne. Na mindegy, majd lesz vele valami, állítólag vizsga februárban.
Ma Botz. Hozta a formáját, beszélt az oktatási rendszer hibáiról, a hasonlóságokról e téren Németországban és Ausztriában, a recenziókról,nénink (olyan negyvenegynéhány éves lehet, azért néni, mert nála csak Botz idősebb a csoportban) megint berágott, hogy nem érti miért nem jó sosem, amit ír. Aztán kiadta a házit, amiből sokat nem értettem. Ezt valószínűleg látta rajtam, mert elmesélte rövidebben angolul is, de még így sem tiszta, szóval írok valakinek, hogy mit és hogyan kell(ene) csinálni. Ja, a lényeg: Botz mondta, hogy holnap ő tart előadást Pesten. És nincs térképe (asszem). És nem tudja, hogy a Gólyavárban van az óra, ahol átlag 10 ember szokott csücsülni. Kíváncsi leszek, mit mesél erről jövő héten...

HP

Azaz Harry Potter.
Hát igen, ez fémjelzi itteni napjaimat. Hol fanfic - magyarul, nagyritkán angolul, hol a 3. kötet németül - valamikor pár hete betévedtem Vivivel egy könyvesboltba, és megvettem, azóta azt olvasgatom a tömegközlekedési eszközökön. Ez 9,20 volt. Ma meg... elindultam egy beszélgetésre a Juridicum mellé, de hát útközben van egy Kuppitsch. Na igen, oda muszáj bemenni, mert rengeteg (3 szint!) könyv van, egyik-másik hihetetlen potom pénzért, pl. egy euróért. Jó, azok általában olyanok is, mármint nem valami érdekesek, de az 5-10 eurós kategória már egészen érdekes, vallástöri, töri, filozófia, szépirodalom, meg sok minden más. Szóval betévedtem oda. Az akciós pult szemrevételezése, tekintve, hogy volt belőle vagy 10, eltartott egy darabig. Már majdnem vettem egy öt eurós könyvet az iszlámról / világvallásokról / szent iratokról (ezek között vaciliáltam), mikor bevillant a képbe két kupac mögött egy Harry Potter felirat. Hm, nézzük, mivel van dolgunk. Mikor megláttam, mi az, körülbelül öt másodperc alatt felmértem a helyzetet: két darab van csak. Akkor visszük. Nyomós érvekből mellette három volt: a kedvenc kötetem, angolul van, ééééésss
9,95 euró!!!
Ez meggyőzött. Olcsóbb, mint a német és a magyar. Le is csaptam rá gyorsan, még nézegettem egy darabig, majd mivel zárás volt, gyorsan fizettem, és vígan flangáltam vissza a villamosmegállóba becses szerzeményemmel. Mondanom sem kell, az előadásra ezek után nem ültem be...
Szóval eddig ~ 20 eurót költöttem el HP-re, és feltett szándékom szülinapi ajándék címen újabb legalább 10 eurót kisírni az otthoniakból, hogy ugyanezt a részt megvegyem németül. Drukkoljatok, mert elég rosszul áll a szénám otthon...
-----------------------
A szobatársam mit kérdezett, mikor megmutattam az előbb, hogy mit vettem? Na? Hogy van-e még...

Leopoldi Weinwanderweg

Lemerült a Duracell.
Szóval ma hajnali háromnegyed nyolckor találkoztunk a többi merész vállalkozóval Floridsdorfban, hogy onnan közösen elmenjünk a bortúrára. Olyan fél óra ácsorgás után el is indultunk, valahol a semmi közepén egyszer átszálltunk, és végül olyan másfél óra utazás után megérkeztünk Hohenruppensdorfba. Ahova rajtunk kívül még pár százan igyekeztek. Szóval ott kezdett derengeni, hogy ez valószínűleg nem pincelátogatás lesz a hegyoldalban, hanem valami egészen más. Egész konkrétan egy tíz kilométeres gyalogtúra keresztül az erdőn. Ha már ott vagyunk, hát uccu neki! Azt hittük, az első állomásra sosem érünk el. Köd volt, sár és tömeg. Ingyen tea, majd tovább. A második szakasz az erdőn át vezetett, kicsit érdekesebb, sokféle fa, még nagyobb sár. A második ellenőrzőponton délben már kellett a bor... Ez volt nagyjából a táv fele, innen visszakanyarodtunk a falu felé. Egész vidáman telt ez a szakasz, az emberek is fogytak. A harmadik pontnál jó sokan voltak, esély sem volt a következő tíz percben leülni, így tovább mentünk. Az erdőből kiérve ismét a szőlők - repcék - cukorrépák közt találtuk magunkat, majd némi dombmászás után a faluba visszavezető etap előtt egy padon megpihentek a lányok, Kati és Alfia. El se hittük, amikor párszáz méter után megpillantottuk a "Ziel" feliratot. Ekkor olyan negyed kettő lehetett, ettünk egy Frankfurtert (osztrák virsli), lementünk a faluba, sehol senki és semmi, elvégre vasárnap van és mindenki, aki él és mozog, fent van a vásárban. Visszamentünk, kávé, majd megtaláltuk nagy nehezen a szervezőket, és közöltük, hogy mi visszamennénk Bécsbe. Ez volt háromkor. Vonatjegyet csak ötös csoportoknak tudnak adni. Remek, keressünk még két embert, aki haza szeretne menni. Először egy ötösfogatot találtunk, aztán míg nagy tanácstalanul ácsorogtunk, odajött két lengyel csaj, hogy csak nem az erasmusos csoport? Csak nem haza akarunk menni? Huh, akkor öten vagyunk. Már csak a szervezőket kell előkeríteni. Míg Kati ezzel foglalatoskodott, Alfiával összeraktuk a tombolán nyert papír asztali csocsóasztalt. Jegy megszerezve, go home. Nem hittek nekem, hogy merre van a vasútállomás, de mivel nem hagytam őket ellenkezni, szépen oda is találtunk. Mire megjött a vonat, majdnem besötétedett. 16:20-kor indultunk Hohenruppensdorfból, 17:45-kor a Volksopernél voltunk. Egész jó. Pár kép ITT.
Amúgy nyakig sár, sok bor, és a végén, olyan kettőkor napsütés. Összességében jó volt, Kati meg Alfia sokat beszélgettek színházról, zenéről, én meg hallgattam és művelődtem.
-------------------------
Alfia amúgy a héten érkezett a koliba, a konyhában találkoztunk, és tegnap olyan éjféltájt bekopogott, hogy a szobatársa nem tud menni, megyek-e, és ha igen, jöhet-e velem. Egyébként orosz, Szentpéterváron lakik a szüleivel, német szakos, utolsó éves az ottani egyetemen, és nem sokat járt a természetben, sem Európában, csak Finnországban.
-------------------------
Holnapra olyan izomlázam lesz, mint a nyavalya, már most is alig vonszolom magam.

Rain

Esik.
Így a holnapi hegymászás elnapolva vasárnapra, ahova a bortúra miatt nem tudunk menni. Kár.
Rathaus-os képek ITT.
Ma volt itt Majoros, szegény nagyon izgult, így nem sikerült olyan jól az előadása, mint szerette volna, ráadásul a technika ördöge is közbeszólt, így nem tudta használni a PowerPoint-ot. Bezzeg, mikor befejezte, elindult. Na mindegy, azért francia sanzonokat hallgattunk a végén, az jó volt. Meg letöltöttem a diákat is, szóval semmi gáz.
-----------------------
Kirándulás bizonytalan időre elnapolva. Marad a bortúra.
Micsoda dolog, hogy ötkor teljesen sötét van???
Koktélpartiról bővebb beszámolóért kattintsatok Pati blogjára! Ld. Akiket olvasok.

Erasmus in Vienna

Hát kérem szépen az erasmusos lét egyik legnagyobb előnye az, hogy fogadást rendeznek NEKÜNK a Városházán. Értsd: polgármesteri köszöntő (kár, hogy meghalt, és valami helyettes ugrott be), zene, ingyen kaja-pia. Mindezt Bécs egyik legimpozánsabb épületében. Mert az olyan elit. (MCC-s behatás biztos...) Szóval ma állófogadáson voltunk a Rathausban, ahova egyébként nem lehet bejutni... Csodaszép az épület, Luana fényképezett egy csomót, majd rakok fel képeket.
Pozsony óta nem sok érdekes történt, órák, visszajött Luana hétfőn, voltam kétszer a Hoferben, jártunk a Lichtenstein-múzeum kertjében, voltam szerdán az osztrák töris előadáson, ahol a tanár előadta, hogy: 1. Magyarország, szegény nagyon szarul került ki az első világháborúból, mert területe harmadára csökkent 2. a revízió ma is teljesen élő kérdés Magyarországon, hiszen a miniszterelnökük mondta valamelyik beszédében, hogy ő biza' 15 millió magyar miniszterelnöke 3. nem hisz az Erasmus-programban, mert nem jönnek ide külföldi diákok. Na, ez volt az a pont, ahol csak a nyelvi korlátok akadályozták meg - na meg az óra vége -, hogy szép ízes magyar nyelven el ne beszélgessek vele.
A hétvége mozgalmasnak ígérkezik: Kalter Krieg Majorossal, hegymászás, bortúra.

Rémálom a Duna mentén, avagy hogy lesz a Carpe diem!-ből Meneküljön, ki merre lát!

Íly hangzatos bejegyzéscímet is csak két nap tömény severitus-olvasás hoz ki az emberből...

Tehát, mint írtam volt az előző bejegyzésben, vasárnapi terv Pozsony. Szombat a fent említett tevékenységgel telt, fűszerezve némi mosással, takarítással és főzéssel.

Ma reggel, az előzetes egyeztetésnek megfelelően a roppant hangulatos, '70-es éveket idéző S-Bahn megállóban találkoztam Katival, majd beszereztünk két vonatjegyet Pozsonyba. A szerelvény már bent állt, így szerencsére még találtunk szabad helyet, ami hamarosan elfogyott, ugyanis utazott velünk egy rakás katona, meg egy zsidó diákokból álló csoport, csak hogy a nagyobbakat említsem. Kényelmesen elhelyezkedve laposakat pislogtunk, hiába, hajnali 9:12-kor ment a vonat. Az odaút nagyjából eseménytelenül telt, eltekintve a mellettünk vihorászó két lánytól, akik gyanúnk szerint jiddisre oktattak egy mit sem sejtő srácot. Mikor a vonat 58 perccel később egy rándulással megállt egy nem éppen bizalomgerjesztő pályaudvaron, még mindig kitartott az esőre hajló idő ellenére is rajtam reggel kiütközött optimizmus, mely szerint Nap nélkül is lehet Carpe diem! Kis kalandunk a szomszéd fővárosban viszont még csak ezzel vette igazán kezdetét. Ugyanis egyikünk sem bír semmiféle szláv nyelvet. A pozsonyiak meg azon kívül semmit, így esélyünk sem volt kitalálni például kapásból a leginkább Kelenföldet idéző pályaudvaron, hogy na, most akkor merre. Térképünk persze nem volt, így kénytelenek voltunk hatodik érzékünkre támaszkodva elindulni. Átvágtunk egy még épülőfélben lévő lakótelepen, mikor elénk tárult annak előzménye... Hát nem mondom, hogy szépek a panelek otthon, de azért klasszisokkal jobbak, mint Szlovákiában. Végül egy roppant magas és ugyanilyen mértékben omladozó épület mögött Kati megpillantotta a vár sziluettjét. Röpke hálaima elrebegése közben már csak az volt a kérdés, hogy is lehetne átkelni a Dunán, ha az úszást nem számoljuk. Találtunk egy hídszerű valamit, ami, mint kiderült, a lakótelepet és a vidámparkot-vásárközpontot kötötte össze a 2x2 sávos városi autópálya felett. Ezek átjutva, majd az expo területét megkerülve szemben találtuk magunkat Pozsony legújabb hídjával, melynek tetején egy étterem is helyet kapott. Várakozásaimmal ellentétben elég elhanyagolt és lestrapált, a környéke sincs rendbe téve. A hídról megörökítettük a várat és az alatta békésen folydogáló Dunát, majd a másik oldalon lejutva a lépcsőn azon tanakodtunk, hogy a belváros vagy a vár legyen előbb. Végül a vár nyert, így egy egészen hangulatos, meredek, szűk kis utcán felmásztunk egy templomhoz, majd mögötte egy pihenőhöz értünk, melyen egy női alak szobra állt, némi graffitivel feljavítva. Innen további néhány lépcső vezetett a várba. Fent a kilátás remek volt, találtunk egy Szent Erzsébet-szobrot is, de a palotának még a közelébe sem jutottunk, mert felújítják. Mellette az udvar már elkészült, de hát ez sovány vigasz.Újabb panorámafotó, majd kiérve a vár területéről találomra elindultunk lefelé egy utcán, aminek a végében egy Pálffy-udvarház állt. Kerítésmászással egybekötve megnéztük oldalról is, majd tovább indultunk, most már a történelmi belváros felé. Láttunk rengeteg templomot, színes házakat, betonkockákat, romokat, két barokk ház között szoci kockát. Az egyetlen szimpatikus dolog a rengeteg vicces szobor volt: városra őrködő, csatornából kilógó, sarkon fényképező, utcán kalapot lengető alakok, aztán találkoztunk még Andersennel is, hogy teljes legyen a kép. A templomok közül a ferencesben jártunk csak, mert mindenütt mise volt. Remek érzékkel ezzel együtt meg is találtuk a magyar templomot. (Egyre jobban kedvelem a ferenceseket...) Nagy derültséget keltett az OTP Banka épülete, illetve az otthon CIB néven futó VÚB. Belvárosi kóborlásunk során láttunk ágyút, kis utcát, gyönyörű templom (azt hiszem Szent Miklós - ha jól hallottam a kínaiaknak németül magyarázó szlovák idegenvezetőt) mellett romos parókiát, hajdani gyógyszertárat, hangulatos kis kertet, és furcsa építészeti megoldásokat. A teljes képgaléria megtekinthető ITT. És ki ne felejtsem: megtaláltam a Pálffyak síremlékét, bár inkább nem nyilatkozom a helyről és a nem létező információs tábláról. Külön öröm volt a fogalmam sincs milyen téren felállított csacsifotó-kiállítás.
A fentebb leírtak alapján ez akár egy kellemes vasárnap délelőtt is lehetett - volna. De így nehéz lenne megmagyarázni, miért jöttünk vissza a 13:40-es vonattal. Nos, ez a város valami hihetetlenül lehangoló, nyomasztó. Az egy dolog, hogy halottak napja, vasárnap, meg szünet van, de ez nem jelenti azt, hogy egy fővárosnak kísértetvárossá kell válnia. Alig lehetett a belvároson kívül embert látni, ott is csak turistát és rendőrt. Az sem tett jót az ember kedvének, hogy rettentő elhanyagolt minden, az épületek, a közlekedési eszközök, az utcák, az emberek pedig mogorvák. Sehol egy nem szlovák nyelvű tábla - na jó, volt azt hiszem három, név szerint Historical Centre, Castle, Passenger Port, ami kivételt képez, de ezen kívül elvétve akadt más. A nyugodt belvárosi séta sem olyan élvezetes, ha a képet felújítások és művészire tökéletesített, akarom mondani csúfított szocreál épületek tarkítják. Röpke három óra után szabályosan menekülőre fogtuk a dolgot, amihez az utolsó lökést a nemzeti galéria adta meg, mely egy kellemes kis szintes udvarház-szerűség, tetejére-eléje biggyesztve egy wunderschön betondarabbal, de akkorával, hogy nem fért bele a fényképezőgép képterébe, bármennyire is akartam. Így csak a feliratot örökítettem meg, aztán villámgyorsan (amennyire cafatokban lógó lábunktól telt) kereket oldottunk, és nagyon gyorsan visszatértünk az expo - Billa - betonkocka-templom fémjelezte útvonalon a pályaudvarra, ahol szerencsére bent állt egy tíz percen belül induló vonat. A 8. vágányon. Kár, hogy a kiírás szerint az elsőről ment. Ami nincs, csak 4, 6, 8, 10.

A minket ért sokktól hazafelé nagyjából szunyókáltunk, majd megbeszéltük, hogy elmegyünk este a Stephansdomba misére. Így is lett, csak a mise hét helyett valamikor öt-hat körül kezdődhetett. A szertartás nem volt olyan követhetetlen, mint amire számítottam az idegen nyelv miatt, sőt, tulajdonképpen teljesen ugyanaz a szöveg, mint otthon, csak ugye németül. A templomnak saját kórusa van, e mellett állva hallgattuk a szertartást. Ha nem lett volna a délelőtt miatt nyomott hangulat és a rengeteg turista, akkor talán élvezhető lett volna az ódón falak közt felhangzó dicsőítés. A misét celebráló pap szavairól elkalandozva körbenéztem, és arra a következtetésre jutottam, hogy nem kellett volna elbarokkosítani az oltárt. Bár közel sem olyan túldíszített, mint egy igazi barokk templomban, de valahogy az ég felé törő csupasz kőfalak (gótika) közé egy egyszerű, nem hivalkodó oltár és oltárképek jobban illenének, de hát a katolikus egyház már csak ilyen pompa-mániás. A mise végeztével sétáltunk egyet a Grabenen, majd a belvárosban, le az egyetemig.
-------------------------------
Pozsonyban is láttam egy Hummert. És menekülés közben felfedeztük a turista információt, így lett térképünk is. Valamit már tudom, hogy csinálták ezt az euró-dolgot. Amerre nézünk, mindenütt gombamód szaporodnak a többszintes irodaházak, lakótömbök, plázák, rengeteg daru tarkítja a városképet, nagyon igyekeznek. Ennek ellenére nem hiszem, hogy önszántamból még egyszer beteszem abba a városba a lábam. Ja, és visszaszívok minden rosszat, amit Pestre mondtam.

Figaro, Figaro, Fiii-gaaa-rooo

Kedd óta nem írtam? Hmm. Nézzük csak. Zenetöri előadás reggel, aztán Katival szereztünk meghívót a városházára. Ha kedd, akkor Botz. Semmi különös, elbeszélgettünk a források felosztásáról, és arról, hogy mi tekinthető forrásnak. Házi: írj öt oldalas esszét az NSDAP (vagy saját ország hasonló pártja) felemelkedésének és hatalomra kerülésének okairól. Letargia...

Szerda: Reggel beültünk Vivivel egy jelenkori osztrák töri előadásra, na ez volt az első, amit szinte teljesen értettem. Tehát megyünk legközelebb is! Aztán Katival elmentünk a Hohe Warte-ra, bár nem volt szép idő, így a kilátás sem olyan pazar, mint általában. Bejöttünk hozzám, aki árva vagyok, mert Luana hazament, és csak vasárnap jön vissza; és filmet néztünk.

Csütörtök: halálra untam magam órán, aztán kint, mivel volt vagy 25 fok és gyönyörű napsütés, megvártam Katit. Ettünk egy bureket, aztán bejöttünk hozzám, hogy kéne fényképezőgép. Ebből az lett, hogy megállapítottuk, hogy nincs kifüggetlenítve a telefonja, illetve, hogy egész olcsón lehet színházba menni. Ez utóbbiba úgy belefeledkeztünk, hogy Pötzleinsdorf helyett már csak városnéző villamosozásra futotta, meg egy kis belvárosi sétára. Nagyon szép kivilágítva a város...

Péntek, azaz ma. Kalter Krieg, végre igazán jó volt, annak ellenére, hogy németül volt, amitől tartottam egy kicsit, de értettem, és tetszett is. Az '56-os forradalomról beszélt a srác, érthetően, érdekesen. Na, az osztrákoknak persze kicsit sok volt ez így egyben. Aztán haza, Katival tali fél hétkor a Volksoper előtt. Ugyanis a tegnapi okoskodásnak az lett az eredménye, hogy felderítettük az olcsó színházjegyeket. Volksoper: 1,5-4 euró között, Staatsoper 8, Raymund Theater 3,50. A Volksoperben operák, operettek, musicalek, balett, a Staatsoperben szintén, a harmadikban meg musicalek. Tervek:
A sevilla-i borbély - opera (Volkstheater)
Varázsfuvola - opera (Volkstheater)
Marica grófnő - operett (Volkstheater)
Mayerling - balett (Staatsoper)
A diótörő - balett (Staatsoper)
Rebeca - musical (Raymund Theater)
Producerek - musical (Raymund Theater)
Azért, mert itt művelődni muszáj. És nem ekével, édesem! :)
A fentiekből A sevilla-i borbély abszolválva a mai napon, 1,50 euróért. Nekem tetszett, kicsit modernizálva volt (motor, ruhák), de nem durván, csak annyira, hogy ne kelljen horribilis összeget költeni a ruhákra. Az előadás amúgy zártkörű volt, a város nyugdíjasainak tartották. Nem volt tele a színház, de általában ott nem ültek, ahonnan semmit se lehetett volna látni. Ja, és Figaro irtó jól játszott... Roppant jóképű, karcsú, és csodás hangja van. A grófnak is jó a hangja, de szegény elég testes volt, így az nem volt az igazi. Rosina dettó, a többiek ok.
Holnapra nincs terv, vasárnap meg elvileg Pozsony. Aztán majd kiderül.
------------------------------
Már rég be akartam írni, de mindig elfelejtem. De most: láttam egy limuzint. Na, nem olyan nagy szám, otthon is látni, de ez kéremszépen egy Hummer volt. A villamosmegállóban még az osztrákoknak is tátva maradt a szája, pedig ritka közömbös egy népség amúgy.

Hosszú hétvége 2.

Vasárnap reggel hajnali fél kilenckor tehát Baden. Az Operaháztól indul a vonat, vagyis inkább HÉV-szerű valami, ami jó néhány hurkot téve a városban végül dél felé veszi az irányt. A végállomástól végállomásig út 62 perc.
Megérkezve Badenbe elindultunk felfelé egy szimpatikusnak tűnő utcán, hogy egy még szimpatikusabb miatt aztán letérjünk róla. Innen már a Kurparkba gond nélkül eljutottunk, és megkezdődött erdei felfedező kalandunk. Az egy dolog, hogy mindenütt Mozart-valami, meg Beethoven-valami van, de a Béla Padényi-Sitz az erdő közepén egy fa alatt kicsit fanatikus erdőjárásra vall. Na meg az "állatkert", ahol nagy vígan rohangáltak a: kecskék. Bent a fák között kellemes idő volt, persze az évszakhoz képest, azaz nem esett és nem vált belőlünk hóember sem. Kellő magasan jártunk már, mire észbe kaptunk, gondoltuk, ha már így esett, megkeressük a Rudolfhof-ot, ami az erdő egyik felső fertályában áll. Meg is lett, a fák takarásából előbukkanó tisztás végén, a tisztáson meg egy rakás nyugágy. Természetesen kipróbáltuk őket. Innen továbbindultunk egy ösvényen, majd a kereszteződésnél a középső úton mentünk tovább. Na ez volt az, amit nem kellett volna. Párszáz méter után ugyanis kiértünk az erdőből és egy hatalmas szőlőültetvény közepén találtuk magunkat. A város pedig ettől jobbra és sok méterrel lejjebb terült el... De hát nem is mi lennénk, ha nem mentünk volna tovább, elvégre a Beethoven-Weg tábla feltűnt néha. Az út végül egy éles kanyarral újra lakott területre ért, bár sokra nem mentünk vele, mivel nem tudtuk, hol vagyunk. Azt sejtettem, hogy mindig jobbra és lefelé van valahol a megálló, ahonnan alig másfél órával korábban elindultunk, de mikor ebbe az irányba nem találtunk utat, gondoltuk, ideje lenne segítséget kérni. És láss csodát, nem egy magyar házaspár sepregette a járdát? A néni megmutatta a "rejtett lépcsőt", ami visszavitt minket a parkba, és még egy mókushoz is volt szerencsénk. A Mozart-Tempel-nél lyukadtunk ki, majd a színpompás fákat megcsodálva lesétáltunk a városba. Baden bér viszonylag nagy kiterjedésű település, a belváros egészen aprócska, de nagyon hangulatos. Itt sétálgattunk még egy sort, majd betértünk egy kávézóba, ahol nagyon finom melange-ot ittam, majd kis kerülővel, mint például Bürger-Spital, éttermek és Schwechat, visszamentünk az állomásra, ahol (minő meglepő) már bent állt a szerelvény, mely régebbi volt, mint az az alacsonypadlós, amivel kifelé jöttünk, de sokkal kényelmesebb. Hamarabb visszaértünk Bécsbe, mint kifelé, bár ennek lehet, hogy az az oka, hogy most vagy 10 megállóval előbb leszálltunk... Ugyanis van megállója Meidlingben is, 3 helyen a pályaudvar körül... Kettő után értem haza, ebéd, pihenés.
-----------------------------------
Mindezt egy osztrák nemzeti ünnepen követtük el. Ezt csak azért hangsúlyozom ki, mert arra számítottunk, hogy 1. ritkábban járnak a vonatok 2. nem lesz nyitva semmi 3. nem lesznek sokan a vonaton. Egyik se jött be...
---------------------------------
Teljes képgaléria ITT.

Hosszú hétvége 1.

Miután kellően kikeseregtem magam azon, hogy otthon szünet van, itt meg suli, pénteken bementem Kalter Krieg-re. Nem kenyerem rosszat mondani másokról, de ez nagyon gáz volt. A srác is , meg az előadása is. Végig arra koncentráltam, nehogy elnevessem magam, mert olyan hangja volt. A mondandója szintén hagyott kívánnivalót maga után, mert választékos angol szavakat használt, de néha nagyon egyszerűeket sem tudott helyesen kiejteni. A kivetített szöveg és az általa elmondottak gyakorta még köszönő viszonyban sem voltak egymással, arról nem is beszélve, hogy az időkeretet túllépte, nem tudta befejezni. Az, hogy másnak se tetszett, lemérhető volt abba, hogy óra végére a hallgatóság fele maradt csak a teremben.
Négykor találkoztam Katival Westbahnhof-on, csináltattunk neki is Vorteilscard-ot, aztán elmentünk egy könyvesboltba, onnan pedig villamossal, illetve busszal - mivel a villamos a Prater Hauptallee-ig meg, ami messze van a bejárattól - a Praterbe. Megnéztük az óriáskereket, sétáltunk a játékok között, fényképezkedtünk a kísértetháznál, aztán valami sárkányszerű dolognál, majd a kivilágított "főutcán" kisétáltunk, beültünk egy capuccinora az állomáson, majd S-Bahnnal hazamentünk.
Ma kettőkor találkoztunk az ELTÉ-s különítménnyel (ld. bővebben Peti blogját), és elmentünk a Schatzkammerbe. Kicsit drágálltam a 7,50-es belépőt, de amit bent láttunk, azt kell mondjam, megérte az árát. Erről nem is írok, inkább nézzétek meg - lehetett bent fényképezni, bizony ám...
Na jó, Bocskai koronáját belinkelem, ITT van.
Utunkat a belvárosban folytattuk, spanyol lovasiskola mellett csak elmentünk, az Augustinerkirchében viszont voltunk, a Sisi-kiállításon nem, mert 9 euró lett volna a belépő. Viszont a Kapuzinerkirchénél igen, és ha már ott jártunk, lementünk a kriptába, ahol a Habsburg család tagjai nyugszanak, pl. Mária Terézia és férje, II. József, Rudolf, Sisi és Ferenc József. Innen Stephansdom, a fiúk megmászták a tornyot, mi megvártuk őket egy kávé mellett, majd belvárosi séta, templomok, haza.
Most meg itthon pihi, holnap korán kelünk, megyünk reggel Badenbe. Szobatársam meg lelépett, enyém az egész szoba.
----------------------------
Kivándorolt fél Magyarország Bécsbe. Csütörtök óta rengeteg maygar autót látni, és szinte mindenhol magyar szót hallani, utcán, buszon, villamoson. Ma pl. a villamoson igazítottam útba egy csoportot, aztán lefényképeztem egy családot a Naturhistorisches Museum előtt, Mária Teréziánál állva pedig tippeltünk, hogy a következő arra járó is magyar lesz-e.
---------------------------
A Heldenplatzon toborzás van, meg katonai ünnepély, tankokkal, helikopterekkel, vadászgépekkel, stb. Holnap lehet, délután arra megyek haza.

Bemerkungen avagy Gondolatok a ... villamoson.

1. Tegnapi beszélgetésem nyomán rá kellett jöjjek, hogy kedvenc usztázom még mindig marhára hiányzik. Ebből egyenesen következik, hogy kedvenc tanszékem is, minden hibájával együtt. Cudar nagyon tudok ragaszkodni dolgokhoz, ezt tudom, de hogy pont hozzájuk?! Nem értem magam néha...
2. Már egész sok mindent értek órán - kivéve a tananyagot... Hiába, a szakszókincs,... bár úgy tartják, ilyen elvileg bölcsészeknél nincs, de mégis van. Néha marhára jól jönne egy történész szaknyelvi... az arab viszont nem gáz, mert azok ARABUL vannak. (Sose hittem, hogy ezért egyszer hálás leszek Iványinak, de valahogy neki mindig igaza van. Mint nekem.)
3. El tudnám itt képzelni az életemet. Minden olyan nyugodt, pedig legalább annyi ember lakik itt, mint Pesten, és rengeteg a bevándorló. Mégse láttam eddig semmi olyat, ami arra utalt volna, hogy nem fogadják el őket - pedig egyes pártok köztudottan nem éppen bevándorló-barát politikát folytatnak. Azt sem mondom, hogy fenékig tejfel az életük, mert pl. a gyorséttermekben nem látni osztrákot, csak ha diák., szóval nem éppen a legjobb melókat kapják. Problémák is biztosan vannak, különben nem sétálnának kommandósok a Schwedenplatztól egy utcára, géppuskával. (Ez komoly, azt hittem, rosszul látok.) Peti elbeszélése alapján ott van a zsidónegyed, de rendőrök mindenhol vannak, és elég sokan. Másik kedvenc: Parlament. Itt kérem szépen, a parlament bejáratánál/-ban állva is lehet fényképezkedni, meg a lépcsőn, szökőkúton, stb. Persze járőröző rendőr mindig van az épület körül, de még csak csúnyán se szoktak nézni. (Nem mint az amerikai nagykövetségnél...)
4. Gyalog sincs olyan messze az egyetem. Ugyanis reggel nem jött villamos (valami baleset volt Pötzleinsdorf felé), így gyalog mentem le, és csak 15 perc. Minek vettem bérletet?! Na jó, ez csak vicc volt, aki ismer, tudja, hogy imádok minden olyanon utazni, ami sínen megy, abból meg akad itt bőven. Ja, itt valamiért a tömegközlekedés is sokkal szervezettebb, mindenhova el lehet vele jutni, és ELNÉZÉST kérnek, ha késik bármi, nem csak a metró. Ja, mert minden megállóban van szinte hangosbemondó, vagy az arra közlekedő járat sofőrje szól ki, hogy egy darabig nem jön semmi, jobb, ha egy megállóval feljebb sétálnak.
5. Ettem bureket, azaz böreket.A változatosság kedvéért, spenótosat. Jó volt, csak nekem a spenót és sajt együtt mindig sós. Amúgy meg, ha normális fűszeres kaját akarsz, irány a kebabos, vagy a konyha, mert az osztrákok valahogy nem ismerik a borsot...
6. Ma International Day lesz, benézünk Katival rá, előtte asszem Schwedenplatz lesz, ami lassan törzshelyünkké válik. Hiába, ott mindig hallani magyar szót, és még magyar rendszámú kocsik is feltűnnek néha.
Summa summarum, egyáltalán nem érzem idegennek a várost, ahova kerültem, sőt, jobb, mint otthon.