Hétköznapok kicsit másként

Szerdán kicsit sűrű napom volt, reggel Wiwivel előadásra mentünk, onnan könyvtárba, majd kávéztunk egyet. Aztán egykor találkoztam Hannah-val és Alex-szel, akikkel együtt jártam nyári egyetemre tavaly, és elmentünk közösen ebédelni a menzára, ahol kukoricakrémlevest ettem és tonhalas makarónit, salátával. Beszélgettünk egy jót, aztán elköszöntünk, mert a lányoknak dolguk volt. Ezután ötkor Ernővel találkoztam, csak hogy egy magyar se maradjon ki a napból, akivel kimentünk Schönbrunnba megnézni az ottani vásárt, és forralt borozni. Este meg itthon vacogtam, pedig nincs is hideg annyira.
Ma elaludtam, 10-kor ébredtem fel, az órám meg 10:15-kor kezdődött... de 27-re beértem! Sokat nem fogtam fel a történtekből, csak a némafilm (Die Freudlose Gasse) hagyott bennem mélyebb nyomokat. Éppen átmentem a Billába kávét venni, amikor a pénztárnál belefutottam Katiba. Beült velem a könyvtárba, és elhívtam ebédelni, mert Alex-szel megbeszéltük, hogy ma is megyünk. Tehát Kati, Alex és én felkerekedtünk negyed háromkor, és elmentünk egy különleges étterembe a Lichtensteinstrassén, a Wiener Deewan-ba. Bizony, ez egy pakisztáni étterem, indiai és pakisztáni ételekkel. Különlegessége mégsem ez, hanem, hogy csak az italoknak van fix ára, az ételnek nem. Annyit eszel, amennyi tetszik, és a végén annyit fizetsz, amennyit neked megért az étel. Ettem valami csirkét, sütőtököt, krumplit, mindezeket szósszal, köretnek rizzsel, salátával. Édesség gyanánt Sosi Halwát (asszem...), ami leginkább a tejbegrízre hasonlít, de elég édes, barnás és volt benne pl. mandula. Úgy jóllaktunk, hogy jujj. Utána Alex tartott városvezetést, a Schottentor-Börse - Graben - Schwedenplatz - Taborstrasse útvonalon. Leopoldstadt volt a legérdekeseb, mert ott még nem nagyon jártam. Láttam a volt mezőgazdasági tőzsdét (most modern alkotásokat bemutató táncszínház), bordélyházból lett kerületi gimnáziumot, a kollégiumot, amelyben Hitler lakott, mikor Bécsben tanult, "barokk" piacot, krimimúzeumot, édes kis olasz éttermet, Moszkva tér-szerű metrómegállót. Alextől a Taborstrassén köszöntünk el, hogy legközelebb is Deewan, esetleg korizás.

Varázsfuvola

Der Zauberflöte.

Bezony, mint említettem volt pár bejegyzéssel korábban, hétfőn megnéztük a Varázsfuvolát. Ez is modernizált, mint a Sevilla-i borbély volt, csak az kicsit mozgalmasabbra sikerült. Ezen néha majdnem elaludtam, ami állva nem kis teljesítmény, valljuk be. Biztos némi tünde-vér is folyik az ereimben. Visszatérve az operához, megint taroltak a kissrácok, ezúttal hárman voltak, és irtó édesek. Papageno nekem nem tetszett, de a Pamino-Pamina kettős nem volt rossz. Az abszolút kedvenc viszont Sarastro. Elegáns, csodálatos hang, és egész kis kedves szöveg. Az Éj királynőjét is meg kell említeni, természetesen, de neki csak a ruhája volt jó...

Ma voltam könyvtárban, gépestől, rájöttem, hogy kell netezni. Olvasgattam egy sort, aztán ki nem találjátok. Igen, Botz. Ma éppen az átlag, módusz, medián volt a központi téma. Kaptunk meghívót a Mauthausen-konferencia megnyitójára csütörtökön. Majd keresek valakit, aki eljön velem.

Holnap elvileg tali Wiwivel, aztán könyvtárba megyek a könyvekért, amiket kikértem, aztán meg egykor Alexékkel találkozom, és elmegyünk valahova kajálni. Egyelőre ennyi van tervbe véve, aztán a többi majd kiderül.

Rövid hétvége

Összegezni kéne a múlt hetet, de sok érdekes nem történt.
Hétfő-kedd szokásos, aztán szerdán hazamentem pár meleg ruháért, mert hóvihart és mínuszokat ígértek a hétvégére, úgy estem vissza csütörtök reggel a kiselőadásomra. Túléltem, volt már jobb is. Pénteken jött Búr. És azt kell mondjam, még ez volt az egyik legjobb előadás. Este elmentünk Ernővel az Esterházy-pincébe - kellemes hely, de a pincér csaj nem volt éppen udvarias. Finom boraik vannak, mi fél liter félédes fehér mellett döntöttünk. Volt élőzene is, meg valakinek szülinapja, így a Happy Birthday-t volt alkalmunk meghallgatni hegedűn. 11 körül jöttünk el, metróval haza, aztán szunya, másnap hosszú lesz a nap.
Szombat reggelre leesett az első hó, és cudar hideg lett. Míg vártunk a buszra a TU előtt, közel jártam a megfagyáshoz, pedig csak akkor kezdett havazni. Egy bácsi megkérdezte, még mikor a találkozóhelyet kerestem, hogy nem tudom-e véletlen, hol van a TU-s könyvesbolt. Úgy nézek én ki, mint aki ide jár?! Aztán jött egy srác, akit vagy elütöttek vagy elesett, de mindenesetre elég szarul nézett ki, a nadrágja több helyen el volt szakadva, és alig húzta a bal lábát, hogy hol van a környéken gyógyszertár. Dunsztom sincs, most járok erre másodszor.
Azt nem írtam, hogy hova mentünk. Mauthausenbe. Sokszor kifejtették már, hogy nem vagyok teljesen normális, de mikor előadtam, hogy szülinapi ajándéknak kaptam ezt a "kirándulást", ráadásul én kértem, sokaknak meggyőződésük is lett beszámíthatatlanságom. :))) És hogy ezt tetézzük, még hóvihar is be volt ígérve szombatra. Kati nem jött végül; mert jött a barátnője látogatóba, így egyedül mentem. Két egyetemről alig bírtak egy busznyi diákot összeszedni.
Az autópályán rendesen fújt a szél, aztán olyan 2 óra utazás után már havazott is. Közben számoltam a magyar kamionokat és autókat. A kamionok fele volt magyar...

FIGYELEM! FOLYTATÁS CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK, SAJÁT FELELŐSSÉGRE!

Olyan két és fél óra utazás után az autópályáról letérve megérkeztünk Mauthausenbe, ami egy helyes kisváros a Duna mellett. Itt átvágva a településen, megmászott a busz egy veszélyesen meredek utat a dombra fel, majd a tetején élénk tárult a tábor. Ez volt az egyetlen pillanat, amikor én is elgondolkodtam azon, hogy minek is jöttem ide. Ráadásul nagyon hideg szél fújt, úgyhogy csipkedtük magunkat befelé. A táborból nem sok maradt, három barakk, a fal egy része, a vezetőség épülete, a mosoda, a konyha, a kórház és a krematórium.
Lehetett választani, hogy angol vagy német nyelvű vezetést kérünk-e, én az angolos csoporttal mentem. De a másikkal jobban jártam volna valószínűleg, mert a srácból szinte semmit se értettem, szegény nem nagyon artikulált. Meg izgult is rendesen, főleg az első fél órában. A tábor működését nem írom le, gondolom mindenki vágja, mit csinál az ember egy koncentrációs táborban. A foglyok közül a mázlisták a konyhában meg a mosodában dolgoztak, a kevésbé mákosak a földeken a tábor körül, de a leggázabb a kőbányában dolgozóknak volt. Meg a krematóriumban dolgozóknak, akiket kb. havonta lecseréltek, nehogy elszólják magukat, mi is folyik ottan - már bocsánat, de ezt szebben nem tudom megfogalmazni. Meg lehet nézni a zuhanyót, a barakkokat, a krematóriumot, és van egy kétszintes kiállítás is a többi táborról. Ide, Mauthausenbe elsősorban politikai foglyokat hoztak, sok szovjetet és lengyelt, meg spanyolokat. Nők csak később kerültek ide, akkor építették hozzá a 2. számú tábort, majd a 3.-t. A befejezés a szokásos, bár itt valahogy a krematórium utolsó dolgozói túlélték a szovjet bevonulást.
Elég nyomasztó hely, sötétedéskor már egy csomóan kint sétáltunk inkább fel-alá az udvaron a hidegben, minthogy visszamenjünk a kiállítóterembe. Ahonnan a krematóriumon át lehet kijönni. És ezek után még vissza a buszhoz a fogadóudvaron át, ahol a "szállítmányok" akár napokig várakozhattak, és aki túl gyenge volt ehhez, azt egyszerűen lepuffantották fentről az őrök.
Visszafelé nagyon csendes volt a busz, és olyan fél órával előbb vissza is értünk, mint terveztük. Vannak képek, ha valakit érdekel, írjon.
Ezekután ma délig aludtam. És nincs kedvem házit írni. Majd holnap, ha a könyvtárból begyűjtöttem a könyveket.