Zentralfriedhof

Az úgy volt, kéremszépen, hogy ma egész nap esett az eső. Reggel (ha a 10:15 annak számít) bementem órára, beszélgettek egy sort Dollfussról (elég kényes téma, mindenkinek van róla véleménye), aztán kiosztottuk a témákat, nekem először a politikai pártok jutottak, de megsajnáltam egy csajt, aki egyedül volt a határokkal, és átpártoltam hozzá. Ő ennek nagyon örült, főleg, hogy magyar vagyok, uhh, de jó, Burgenland, Sopron meg minden. Így el is késtem a Katival megbeszélt találkozóról, de megvárt. A harmadik gyorsétterembe fértünk csak be, két csirkeszendvics és shake között kitaláltuk, hogy mi ilyen esőben aztán nem nagyon akarunk mászkálni. Jó, akkor nézzünk olyat, ami messze van, hátha addigra eláll az eső. Nocsak, ez a 71-es villamos milyen jó, innen indul a Schwarzenbergplatz-ról, és jó messze megy. Ez az, menjünk. Az út volt vagy fél óra legalább, ha nem több. De sikeresen megérkeztünk a központi temetőbe, ahol rengeteg híres ember nyugszik. (Mint a Kerepesi úti temető Pesten. Ja, és itt is pályaudvar mellett van...) A belépőket két félköríves átrium, és egy monumentális templom fogadja (ez utóbbi a Dr. Karl-Lueger Gedächtniskirche), innen ágaznak el a főbb utak, illetve innen indul a busz. Bizony, van temetői busz. Mi a jobb oldalon nyíló út felé indultunk, ahol hamarosan megtaláltuk báró Fejérváry Géza síremlékét. Rengeteg magyar és lengyel nevű család van itt eltemetve, de láttunk örményt,görögöt, oroszt, kínait, japánt, szóval van itt kérem minden. Kedvenc a buddhista temető. No comment. Innen vagy egy órás sorok közti bolyongás, nézelődés (Roppant kreatív síremlékeket láttunk, bár volt egy-két elég furcsa is, meg hát a betonlapra írt név és dátum egy ilyen temetőben eléggé kirí a többi közül.) után kilyukadtunk vissza a főútra, és megtaláltuk, akiket kerestünk: Mozart, Beethoven, Schubert, Strauss, Brahms, Nestroy, Julius Raab mind-mind itt vannak eltemetve. Meg még nagyon sokan mások, akit érdekel a teljes lista, katt ide. Viszont nagy bánatomra Falco sírját nem találtuk meg... Bár ebben az újra és újra nekilendülő eső is közrejátszott. Végül feladva a próbálkozást, az átriumnál balra fordulva cirka negyed óra séta után érkeztünk meg a kopt, szír keresztény és muszlim temetőhöz. Csalódtam az infrastruktúrában, ugyanis a parcellába vezető út nem volt lebetonozva, a sírok közti közlekedést nem is említve. Itt is készült pár kép, aztán a harmadik kapun kimenve villamosra szálltunk, majd Simmeringnél metróra, és hazajöttünk - száradni.

Dolgos hétköznapok

Eddigi szorgalmas írogatásom megfenekleni látszik, mivel nem nagyon van beszámolni valóm. Hétfőn olvastam, voltam Späte Neuzeit-en Katival, ami jó is lett volna, ha a tanár vesz néhány szép kiejtés leckét, mert valahogy az s, sz hangok nem jöttek neki össze, az angol szavakat meg hagyjuk. Utána átmentünk Fundamentalismus-ra, ami elmaradt - mondjuk mondták múlt héten, hogy most nem lesz, de hát az már elég rég volt... Aztán Schwedenplatz, dumcsi.
Kedden sem csináltam semmi értelmeset, olvastam ugyanazt a 16 oldalas förmedvényt Dollfussról meg a februári felkelésről. Aztán bementem a Nationalsozialismus-ra, ahol Botz elmondta, hogy igen elégedett a válaszokkal, érdekesek, az enyémmel is, sőt, tetszettek neki a sebtében felrajzolt diagrammok is. Aztán kiderült, mi is az a Kreuztabelle, számolgattunk egy sort, aztán házi, és ágyő! A végén ez lesz a kedvenc órám.
Szerda: reggel iszonyú bűz a folyosón, de hősiesen kimentem kávét csinálni a konyhába. Majd írtam fél oldalt kedvenc borzalmamról, elküldtem. Aztán paprikáskrumplit főztem, csak talán nem saláta-krumpliból kellett volna, mert így nem lett olyan jó. Végül fél négyre rászedtem magam, hogy kimenjek, mivel az eső már rég elállt, és egész barátságos volt kint az idő. Gondoltam megnézem, hány perc a koli-Südbahnhof táv, ha már egyszer pénteken hazamegyek. Kicsit kiakadtam... háromnegyed óra!!! Ha jön mindenhol tíz percen belül villamos. Vettem jegyet, kicsit megint bénáztam az automatánál, mert bloggerünk és a bankkártyás vásárlás az automatában, hogy is mondjam, nem zökkenőmentes művelet. De lett jegyem, péntekre, oda-vissza. Szuper. Akkor most merre? Tkp. mindegy, csak adjanak KÁVÉÉÉT, mert elalszom. Intravénás kávébeöntés után Stadtspark, mert ha már kitettük a lábunkat, nézni is kéne valamit. Ez is, mint minden bécsi park, egyedi, jellegzetes. Itt is van fa, pad, tó, kacsa, de mindig másképp. Ja, meg egy rakás szobor, kivételesen lótalan (vagy csak én nem találtam?), általában volt bécsi polgármesterek, de összefutottam Strauss-szal is. Találtam kis csatornát, ami a Dunából ágazik le, csak víz nem nagyon volt benne. A hídon át lesétáltam a sétányra, Heute-t olvastam egy padon, visszasétáltam a Ringre, aztán mivel bloggerünk vonatmániáját mostanság nincs min kiélnie, hát metróval jött haza...
---------------
Kéretik megjegyzést írni, kedves olvasók, mert a végén még tényleg kiderül, hogy magamnak írom... Arra a helyes kis 0 MEGJEGYZÉS-re kell kattintani. Thx.

Parks of Vienna

Délután már nem bírtam megülni a fenekemen, mikor kint hétágra sütött a Nap, gondoltam, sétálok egyet. De merre menjek? Felültem a 41-es villamosra, ami itt áll meg a szomszéd utcában, és eddig csak az egyetemre eljutásra használtam. Na, akkor nézzük a másik végállomást, Pötzleindorfot. Az egész út nem tartott tovább 6-8 percnél (persze, ki van kinn vasárnap délután?!), de a villamosra felszálló kisgyerekes családok növekvő számából ítélve, jó felé indultam. Ugyanis a térkép szerint itt a végállomáson van a pötzleindorfi kastélypark. Leszállva a családok után eredtem, és nem is kellett csalatkoznom, a parkban kötöttem ki, mely szerény 354 ezer négyzetméteren terül el. A tizennyolcadik században hozták létre angol mintára, és egészen 1935-ig magántulajdonban volt. A második világháborúban bombatalálat érte (nagyon bénán célozhattak, ha a város helyett ezt találták el), de 1949-ben az akkori polgármester, Theoder Körner újra megnyitotta. Azóta töretlen a park népszerűsége. Van itt minden, amit csak kikapcsolódni vágyó kívánhat: hatalmas játszótér a kicsiknek, rengeteg (!) paddal, büfével, aztán napsütötte sétány, foci-, tenisz, röplabda- meg még pár pálya, szobrok, iskola, görög templom, dombok, erdő. Jómagam is az erdő felé vettem az irányt, bár néha, egy-egy meredekebb emelkedő után elgondolkodtam, nem kellene-e mégis a lefelé menő ösvényt választani, és a napsütötte oldalon sétálni. De győzött az erdő. Kivéve egyszer, ugyanis a tó és kacsa kombinációnak nem tudtam ellenállni. Visszafelé aztán még beljebb merészkedtem az erdőben, így elmondhatom, minden sarkát láttam a parknak. Egyébként csodálatos hely, igazán erdő - vadakkal, fákkal, patakokkal, és így ősszel, a délutáni napsütésben egészen magával ragadó. Közel egy órányi séta után visszaszálltam a villamosra, de nem haza mentem, mert a kíváncsiság legyőzött... Így a Töröksánc-parkba (Türkenschanz-park) mentem, ahol összefutottam az egyik török lánnyal, Ondrejjel és Petivel, akik szintén itt vársonéztek - na, mondanom sem kell, megmásztuk a vízesést, egy lószobrot, egy kozákot (szintén szobor), egy sziklafalat, csakhogy az érdekesebbeket említsem. Ez kisebb és zajosabb is, mint a pötzleinsdorfi, tekintve, hogy ez már bent van a városban. Itt aztán annyi gyerek volt, hogy ihajj. Na, nem kell csodálkozni, én is ide járnék: skate-park, homokozó, játszótér, kalandpark, meg még ki tudja, mi minden van itt. Meg persze egyéb látnivaló is: szobrok, forrás, vízesés, tavak, ritka fák - szóval ez is egy nagyon kellemes hely, így a kerület közepén. Merthogy mindkét park a kerületünkben van, úgy ám! Kezdem érteni, miért irigyelnek az osztrák ismerőseim, hogy itt lakom...
-------------------------
Egyébként szörnyűek: pólóban mászkálnak ilyenkor. Komolyan.
-------------------------
A városról pedig egyre inkább az a benyomásom, hogy roppant élhető, sőt mi több, családbarát. Minden közlekedési eszközön van hely a babakocsiknak / tolószékeknek, kb. tíz percenként elhangzik a hangosbemondóban, hogy ha kell, adjuk át a helyünket. Szinte mindenhova lehet vinni kutyát, a legtöbb parkban van elkerített rész számukra (Hundenzone), kutyawc-vel. Most a parkban járva is megállapítottam, itt az emberek a családjukkal, barátaikkal töltik a szabadidejüket. És ami még kicsit furcsa: különböző alternatív alakok, akiktől otthon menekül az ember, vagy legalábbis igyekszik minél távolabb kerülni tőle, itt teljesen megszokottak, sőt, mondhatni normálisak. Nem egy az orrom előtt adta át a helyét időseknek, vagy éppen kisgyerekkel lévőknek. A parkban is sokan voltak, de eszükbe nem jutott rongálni. Jó, graffiti itt is van, meg gondolom, eddig csak a jót láttam, de mégis. Olyan más, mint otthon.