Kedd óta nem írtam? Hmm. Nézzük csak. Zenetöri előadás reggel, aztán Katival szereztünk meghívót a városházára. Ha kedd, akkor Botz. Semmi különös, elbeszélgettünk a források felosztásáról, és arról, hogy mi tekinthető forrásnak. Házi: írj öt oldalas esszét az NSDAP (vagy saját ország hasonló pártja) felemelkedésének és hatalomra kerülésének okairól. Letargia...
Szerda: Reggel beültünk Vivivel egy jelenkori osztrák töri előadásra, na ez volt az első, amit szinte teljesen értettem. Tehát megyünk legközelebb is! Aztán Katival elmentünk a Hohe Warte-ra, bár nem volt szép idő, így a kilátás sem olyan pazar, mint általában. Bejöttünk hozzám, aki árva vagyok, mert Luana hazament, és csak vasárnap jön vissza; és filmet néztünk.
Csütörtök: halálra untam magam órán, aztán kint, mivel volt vagy 25 fok és gyönyörű napsütés, megvártam Katit. Ettünk egy bureket, aztán bejöttünk hozzám, hogy kéne fényképezőgép. Ebből az lett, hogy megállapítottuk, hogy nincs kifüggetlenítve a telefonja, illetve, hogy egész olcsón lehet színházba menni. Ez utóbbiba úgy belefeledkeztünk, hogy Pötzleinsdorf helyett már csak városnéző villamosozásra futotta, meg egy kis belvárosi sétára. Nagyon szép kivilágítva a város...
Péntek, azaz ma. Kalter Krieg, végre igazán jó volt, annak ellenére, hogy németül volt, amitől tartottam egy kicsit, de értettem, és tetszett is. Az '56-os forradalomról beszélt a srác, érthetően, érdekesen. Na, az osztrákoknak persze kicsit sok volt ez így egyben. Aztán haza, Katival tali fél hétkor a Volksoper előtt. Ugyanis a tegnapi okoskodásnak az lett az eredménye, hogy felderítettük az olcsó színházjegyeket. Volksoper: 1,5-4 euró között, Staatsoper 8, Raymund Theater 3,50. A Volksoperben operák, operettek, musicalek, balett, a Staatsoperben szintén, a harmadikban meg musicalek. Tervek:
A sevilla-i borbély - opera (Volkstheater)
Varázsfuvola - opera (Volkstheater)
Marica grófnő - operett (Volkstheater)
Mayerling - balett (Staatsoper)
A diótörő - balett (Staatsoper)
Rebeca - musical (Raymund Theater)
Producerek - musical (Raymund Theater)
Azért, mert itt művelődni muszáj. És nem ekével, édesem! :)
A fentiekből A sevilla-i borbély abszolválva a mai napon, 1,50 euróért. Nekem tetszett, kicsit modernizálva volt (motor, ruhák), de nem durván, csak annyira, hogy ne kelljen horribilis összeget költeni a ruhákra. Az előadás amúgy zártkörű volt, a város nyugdíjasainak tartották. Nem volt tele a színház, de általában ott nem ültek, ahonnan semmit se lehetett volna látni. Ja, és Figaro irtó jól játszott... Roppant jóképű, karcsú, és csodás hangja van. A grófnak is jó a hangja, de szegény elég testes volt, így az nem volt az igazi. Rosina dettó, a többiek ok.
Holnapra nincs terv, vasárnap meg elvileg Pozsony. Aztán majd kiderül.
------------------------------
Már rég be akartam írni, de mindig elfelejtem. De most: láttam egy limuzint. Na, nem olyan nagy szám, otthon is látni, de ez kéremszépen egy Hummer volt. A villamosmegállóban még az osztrákoknak is tátva maradt a szája, pedig ritka közömbös egy népség amúgy.