Rég írtam. Sok érdekes nem történt, voltam a Wien Museumban, ingyé'.
Szóval Mikulás-napon felkerekedtünk Stájerországba, hogy meglátogassunk egy tökmagolaj sajtoló üzemet, a Zotter csokigyárat, Riegersburgot és egy Heurigert. Ebben a sorrendben. Busszal mentünk, ami addig nem is volt baj, míg autópályán haladtunk, de aztán... hát, ugye Ausztria hegyes ország, az utak meg kanyargósak. Szóval a gyomrom nem lelkesedett a buszozásért, de hát mit volt mit tenni. Első megálló Fehring, üzem a Rába-parton. Kedves tulaj, stájer nyelvjárásban elmesélte, hogy készül a tökmagolaj, meg hogy működik az üzem. Aztán kóstoló: eperjoghurtos, wasabis, fehércsokis, chilis, vaniliás, kávés, fahéjas, natúr, sós, stb. tökmagok, meg friss kenyérrel tökmagolaj.
Ezután csokigyár Riegersburg mellett. Néztünk egy filmet a kakaóültetvényekről, aztán beszabadultunk a gyárba. Volt ott a kakaóbabtól a fehércsokiig minden. Kaptunk egy kanalat meg egy Guide-ot angolul vagy németül, hogy mindig tudjuk, mit látunk. Az üzem után jött a 100% fehértől a 100% étcsokiig való kóstolás, először szilárd, majd folyékony halmazállapotban. Innen egy külső lépcsőn át a csomagolórészlegbe jutottunk, ahol illat- és csokiminták (országok szerinti bontásban, illetve a végén különlegességekkel, mint szójás, zöldteás, kókuszos, eperjoghurtos). Aztán egy szinttel feljebb megpihentünk némi Trinkschokolade mellett. Azaz: a teremben drótra függesztve hármasával egy kocsiban utaznak a csokik. A nénitől kapsz egy pohár habos, forró tejet, egy keverőkanállal, és indulhat a vadászat! Az érkező csoki-szerelvényről szedd le, amelyik neked szimpi, és keverd bele a tejbe. Dann genießen! Azt hittük, ezt már nem lehet fokozni. Tévedtünk. A következő teremben mindenféle bogyók voltak mindenféle bevonóval. Ezt már nem mertem végigkóstolni. Majd jött a bolt, előtte azonban még egy kóstoló. Futószalagon az üzemben gyártott összes csoki... mire kiértem, átkoztam a csoki feltalálóját. A boltban bevásároltam, pár kevésbé veszélyesnek tűnő darabot, aztán végre LEVEGŐŐŐ! Innen Riegersburgba mentünk, ahol némi kavarodás után leltünk egy parkolót, és usgyi fel a várba. Ami ugye egy vulkáni kúp tetején van. Ja, és egész nap hol esett, hol nem. A többit el tudjátok képzelni, ugye? Szóval hős magyarok (és mások) meghódították a gaz hegyet, ám a kastély kifogott rajtuk. Megint. Ugyanis nem volt nyitva. Kissé dühösen indultunk hát vissza - bár a kilátásért megérte szerintem felküzdeni magunkat. A Nap is így gondolhatta, mert kisütött pár percre. Mire visszaértünk a buszhoz, már esett rendesen, indultunk is. Vissza a csokigyárba, tudniillik páran ott maradtak.... Mikor mindenki megvolt, egy Heurigerbe mentünk, ahol mindenki megkapta az előre megrendelt kajáját - Kati egy salátatálat, én egy hússalátát - és egy üveg fehérbort, almalét és ásványvizet. Kellemesen megvacsiztunk, és hat körül visszaindultunk Bécsbe. A buszon előkerült pár üveg bor (asszem olyan tíz-tizenkettő), szóval egész vidám hangulatban értünk a város határába. Mellettünk egy svájci lány és egy olasz srác ült, utóbbi azt hiszem, szájmenésben szenvedett, oda-vissza folyton beszélt. Előttünk-mögöttünk meg négy német, akik felettébb jól szórakoztak azon, hogy az olasz srác hogy próbál németül beszélni. A Városházánál szálltunk le, aki akart, még mehetett Grinzingbe heurigerezni, a grazi ESN-esekkel. hát mi nem, csak egy puha ágyikót...
Szóval Mikulás-napon felkerekedtünk Stájerországba, hogy meglátogassunk egy tökmagolaj sajtoló üzemet, a Zotter csokigyárat, Riegersburgot és egy Heurigert. Ebben a sorrendben. Busszal mentünk, ami addig nem is volt baj, míg autópályán haladtunk, de aztán... hát, ugye Ausztria hegyes ország, az utak meg kanyargósak. Szóval a gyomrom nem lelkesedett a buszozásért, de hát mit volt mit tenni. Első megálló Fehring, üzem a Rába-parton. Kedves tulaj, stájer nyelvjárásban elmesélte, hogy készül a tökmagolaj, meg hogy működik az üzem. Aztán kóstoló: eperjoghurtos, wasabis, fehércsokis, chilis, vaniliás, kávés, fahéjas, natúr, sós, stb. tökmagok, meg friss kenyérrel tökmagolaj.
Ezután csokigyár Riegersburg mellett. Néztünk egy filmet a kakaóültetvényekről, aztán beszabadultunk a gyárba. Volt ott a kakaóbabtól a fehércsokiig minden. Kaptunk egy kanalat meg egy Guide-ot angolul vagy németül, hogy mindig tudjuk, mit látunk. Az üzem után jött a 100% fehértől a 100% étcsokiig való kóstolás, először szilárd, majd folyékony halmazállapotban. Innen egy külső lépcsőn át a csomagolórészlegbe jutottunk, ahol illat- és csokiminták (országok szerinti bontásban, illetve a végén különlegességekkel, mint szójás, zöldteás, kókuszos, eperjoghurtos). Aztán egy szinttel feljebb megpihentünk némi Trinkschokolade mellett. Azaz: a teremben drótra függesztve hármasával egy kocsiban utaznak a csokik. A nénitől kapsz egy pohár habos, forró tejet, egy keverőkanállal, és indulhat a vadászat! Az érkező csoki-szerelvényről szedd le, amelyik neked szimpi, és keverd bele a tejbe. Dann genießen! Azt hittük, ezt már nem lehet fokozni. Tévedtünk. A következő teremben mindenféle bogyók voltak mindenféle bevonóval. Ezt már nem mertem végigkóstolni. Majd jött a bolt, előtte azonban még egy kóstoló. Futószalagon az üzemben gyártott összes csoki... mire kiértem, átkoztam a csoki feltalálóját. A boltban bevásároltam, pár kevésbé veszélyesnek tűnő darabot, aztán végre LEVEGŐŐŐ! Innen Riegersburgba mentünk, ahol némi kavarodás után leltünk egy parkolót, és usgyi fel a várba. Ami ugye egy vulkáni kúp tetején van. Ja, és egész nap hol esett, hol nem. A többit el tudjátok képzelni, ugye? Szóval hős magyarok (és mások) meghódították a gaz hegyet, ám a kastély kifogott rajtuk. Megint. Ugyanis nem volt nyitva. Kissé dühösen indultunk hát vissza - bár a kilátásért megérte szerintem felküzdeni magunkat. A Nap is így gondolhatta, mert kisütött pár percre. Mire visszaértünk a buszhoz, már esett rendesen, indultunk is. Vissza a csokigyárba, tudniillik páran ott maradtak.... Mikor mindenki megvolt, egy Heurigerbe mentünk, ahol mindenki megkapta az előre megrendelt kajáját - Kati egy salátatálat, én egy hússalátát - és egy üveg fehérbort, almalét és ásványvizet. Kellemesen megvacsiztunk, és hat körül visszaindultunk Bécsbe. A buszon előkerült pár üveg bor (asszem olyan tíz-tizenkettő), szóval egész vidám hangulatban értünk a város határába. Mellettünk egy svájci lány és egy olasz srác ült, utóbbi azt hiszem, szájmenésben szenvedett, oda-vissza folyton beszélt. Előttünk-mögöttünk meg négy német, akik felettébb jól szórakoztak azon, hogy az olasz srác hogy próbál németül beszélni. A Városházánál szálltunk le, aki akart, még mehetett Grinzingbe heurigerezni, a grazi ESN-esekkel. hát mi nem, csak egy puha ágyikót...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése