2008. április 18-án 1300 kilencedikes szavalta Pilinszky Apokrif című versét Jordán Tamás vezényletével.
Nem tulajdonítottam eddig túl nagy jelentőséget neki. Hiba volt. Megnéztem most az erről készült felvételt, és rá kellett jönnöm, nagyon sajnálom, hogy nem most járok gimibe. Pedig nem is szeretem a verseket.
Kilencedikes koromban Pilinszky-kötetet kaptam év végén. Valamit tudhatott az osztályfőnököm... Mint ahogy azt is, hogy úgyis barátnőm könyveit fogom olvasni, így olyan könyvet vett neki, ami engem (is) érdekel. Valószínűleg azért, mert kapásból félretettem Pilinszkyt és lecsaptam az övére. Merthogy ő Coelho-t kapott. Aztán a többi jutalomkönyvem már regény volt...
Visszatérve Jordán Tamásra, még a végén ő megcsinálja azt, amit eddig senkinek sem sikerült: színházunk lesz. Nekünk. Saját színházunk, nem vendégelőadások. Úgy is mondhatnám, alakul valami itt, ebben az Isten háta mögötti porfészekben, ahogy szülővárosomat nevezni szoktam. Mióta elkészült az új Fő tér, hihetetlen, de EMBEREK vannak kint. Ez nem volt eddig jellemző, este nyolc körül már egy lelket se láttál sehol. Most meg: tömeg van a Fő téren, este. Hétköznap este. Először azt hittem, turisták. Na de ennyi, itt?! Hála az új nem is tudom, minek nevezzem, hogy ne reklám legyen, szóval "piacnak", egész nyáron rendezvények vannak kint. Amin végképp meglepődtem, hogy valami komolyzenei előadáson is rengeteg fiatal volt a szökőkút körül. Nofene... még a végén megérint minket a kultúra. És néha hajlamos vagyok azt hinni, ez (legalább részben) Claudius császárnak, alias Jordán Tamásnak köszönhető. Elvileg itt lakik, de még nem volt szerencsém találkozni vele. Mint ahogy a többi színésszel sem. De ha mégis sikerülne, megköszönném nekik, hogy végre jó szombathelyinek lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése