Parks of Vienna

Délután már nem bírtam megülni a fenekemen, mikor kint hétágra sütött a Nap, gondoltam, sétálok egyet. De merre menjek? Felültem a 41-es villamosra, ami itt áll meg a szomszéd utcában, és eddig csak az egyetemre eljutásra használtam. Na, akkor nézzük a másik végállomást, Pötzleindorfot. Az egész út nem tartott tovább 6-8 percnél (persze, ki van kinn vasárnap délután?!), de a villamosra felszálló kisgyerekes családok növekvő számából ítélve, jó felé indultam. Ugyanis a térkép szerint itt a végállomáson van a pötzleindorfi kastélypark. Leszállva a családok után eredtem, és nem is kellett csalatkoznom, a parkban kötöttem ki, mely szerény 354 ezer négyzetméteren terül el. A tizennyolcadik században hozták létre angol mintára, és egészen 1935-ig magántulajdonban volt. A második világháborúban bombatalálat érte (nagyon bénán célozhattak, ha a város helyett ezt találták el), de 1949-ben az akkori polgármester, Theoder Körner újra megnyitotta. Azóta töretlen a park népszerűsége. Van itt minden, amit csak kikapcsolódni vágyó kívánhat: hatalmas játszótér a kicsiknek, rengeteg (!) paddal, büfével, aztán napsütötte sétány, foci-, tenisz, röplabda- meg még pár pálya, szobrok, iskola, görög templom, dombok, erdő. Jómagam is az erdő felé vettem az irányt, bár néha, egy-egy meredekebb emelkedő után elgondolkodtam, nem kellene-e mégis a lefelé menő ösvényt választani, és a napsütötte oldalon sétálni. De győzött az erdő. Kivéve egyszer, ugyanis a tó és kacsa kombinációnak nem tudtam ellenállni. Visszafelé aztán még beljebb merészkedtem az erdőben, így elmondhatom, minden sarkát láttam a parknak. Egyébként csodálatos hely, igazán erdő - vadakkal, fákkal, patakokkal, és így ősszel, a délutáni napsütésben egészen magával ragadó. Közel egy órányi séta után visszaszálltam a villamosra, de nem haza mentem, mert a kíváncsiság legyőzött... Így a Töröksánc-parkba (Türkenschanz-park) mentem, ahol összefutottam az egyik török lánnyal, Ondrejjel és Petivel, akik szintén itt vársonéztek - na, mondanom sem kell, megmásztuk a vízesést, egy lószobrot, egy kozákot (szintén szobor), egy sziklafalat, csakhogy az érdekesebbeket említsem. Ez kisebb és zajosabb is, mint a pötzleinsdorfi, tekintve, hogy ez már bent van a városban. Itt aztán annyi gyerek volt, hogy ihajj. Na, nem kell csodálkozni, én is ide járnék: skate-park, homokozó, játszótér, kalandpark, meg még ki tudja, mi minden van itt. Meg persze egyéb látnivaló is: szobrok, forrás, vízesés, tavak, ritka fák - szóval ez is egy nagyon kellemes hely, így a kerület közepén. Merthogy mindkét park a kerületünkben van, úgy ám! Kezdem érteni, miért irigyelnek az osztrák ismerőseim, hogy itt lakom...
-------------------------
Egyébként szörnyűek: pólóban mászkálnak ilyenkor. Komolyan.
-------------------------
A városról pedig egyre inkább az a benyomásom, hogy roppant élhető, sőt mi több, családbarát. Minden közlekedési eszközön van hely a babakocsiknak / tolószékeknek, kb. tíz percenként elhangzik a hangosbemondóban, hogy ha kell, adjuk át a helyünket. Szinte mindenhova lehet vinni kutyát, a legtöbb parkban van elkerített rész számukra (Hundenzone), kutyawc-vel. Most a parkban járva is megállapítottam, itt az emberek a családjukkal, barátaikkal töltik a szabadidejüket. És ami még kicsit furcsa: különböző alternatív alakok, akiktől otthon menekül az ember, vagy legalábbis igyekszik minél távolabb kerülni tőle, itt teljesen megszokottak, sőt, mondhatni normálisak. Nem egy az orrom előtt adta át a helyét időseknek, vagy éppen kisgyerekkel lévőknek. A parkban is sokan voltak, de eszükbe nem jutott rongálni. Jó, graffiti itt is van, meg gondolom, eddig csak a jót láttam, de mégis. Olyan más, mint otthon.