Elérkezett hát ez a nap is. Az utolsó itt töltött napom. Ilyenkor számadást kellene készíteni, meg hasonlók, de nincs kedvem. Inkább elmesélem, merre jártam ma.
Szobatársammal megbeszéltük, hogy kettőkor találkozunk az Erasmus-iroda előtt, aztán elmegyünk ebédelni, meg sétálni. Addig fénymásolás és könyvtár. Az irodában legnagyobb meglepetésemre az egyik nő magyar volt ( vagy legalábbis tudott magyarul), így egész simán el tudtam intézni az ügyeimet. Kaptam egy igazolást, hogy itt jártam, és megtudtam, hogy jegyeket nem mostanában várhatok, mert a február, az kérem szépen, itten Ferien. Innen elmentünk a Deewan-ba, szobatársamnak nagyon tetszett a hely, jó volt a kaja, meg a halwa is. Miután jó alaposan belaktunk, gyalog elmentünk a Schwedenplatzra, megnéztük a Donaukanalt, és sétáltunk egyet a belvárosban. Még mindig találtunk olyan helyeket, ahol nem jártunk, így a görögkeleti templomot a Fleischmarkt-on, vagy az átjárót a Stephansdom-hoz. Voltunk még a Freyung-on, de ekkor már öt óra volt, úgyhogy hazajöttünk. És megettünk minden maradék kaját. Én összepakoltam, csak egy fél táskával van több cuccom, mint mikor kijöttem - ééés most benne vannak az edények is, amit múltkor úgy küldtek utánam. Azt hiszem, megdícsérhetem magam, hogy mindent elpakoltam. De hogy fogom én ezt kivinni a vonatra?!
-----------------------Ha valaki a képeket szeretné megnézni, be kell jelentkeznie a gmail-fiókjába. a képek ITT vannak.
-----------------------------
Nos, mint a koripályán, itt is ideje, hogy:
----------------------------
És így négy hónap után rájöttem, hogy kell videót beilleszteni. Már ezért megérte idejönni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése